 |
2009. november 07. 08:13
A szőke színésznő bevallotta, hogy nagyon nehezen tud lemondani az alkoholról, mert hozzá tartozik az életmódjához.
Kate Hudson, a Bolondok aranya sztárja bevallotta, hogy amikor egy szerepe kedvéért le kellett fogynia, a legnehezebben az alkoholról mondott le. Goldie Hawn lánya az Earthbound címmű film szerepéhez 20 fontot, azaz körülbelül 9 kilót kellett leadnia, amit részben azzal ért el, hogy teljesen lemondott az italról, annak ellenére, hogy kifejezetten szeret inni.
„Szeretem a pohár boromat. Szeretem a tequila-t. New York-ban voltam két hétig, és egy kortyot sem ittam. Ilyet még sosem csináltam!” – mondta Kate.
A színésznő, aki a New York Yankees baseball sztárjával, Alex ´A-Rod´ Rodriguez-zel él együtt, azt is elárulta, hogy nagyon szeret nőnek lenni, mert ez sok erőt ad neki.
„Szeretek lány lenni. Szeretem a ruhákat, az összes rituálét az arc és testkezelésekkel, minden lányos dolgot, sálakat, sapkákat. Olyanok vagyunk, mint valami törzs. Ilyen a természetünk. Ha összejön egy csapat nő, valahogy együtt is maradnak. Szeretem, hogy olyan erőteljesek vagyunk, csapatként. A pasik, tudják, a legerősebb mindent túlél.” – fűzte hozzá Hudson. |