Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Chris  Hemsworth  Jackie  Chan  Robert  Downey Jr.


Angelina Jolie imádja a születésnapokat

2009. október 29.  08:13

A hatgyermekes anyuka szerint, aki a világ egyik legszexisebb nője, a születésnpok az élet „legnagyobb örömei”.

Angelina Jolie, a Tomb Raider sztárja úgy gondolja, hogy a születésnapok a „legnagyobb örömei” az életnek. A 34 éves színésznő, aki hat gyermeket nevel közösen párjával, Brad Pitt-tel, azt állítja, hogy semmit sem szeret jobban, mint megszerveni az apróságok szülinapjait.

„Nálunk egész évben vannak szülinapok! Teljes a káosz, de azért valahogy megszervezzük őket, mindig igyekszünk különlegessé tenni ezeket a napokat. Most már a nagyobbak tudnak segíteni a kisebbek nagy napjainak szervezésében. Ez az élet egyik legnagyobb öröme.”

Angelina hozzátette, hogy Brad és ő nagyon komolyan veszik szülői feladataikat, és igyekeznek mindent megtenni, hogy minden egyes gyerekkel elegendő időt töltsenek el kettesben. Továbbá azt is elhatározták, hogy a gyerekeknek biztosítják, hogy a világ minden vallásába bepillantást nyerjenek, és így később el tudják dönteni, melyiket válasszák.

„Spirituális család vagyunk, még ha nem is követünk egyetlen vallást. Minden vallás iránt érdeklődünk, főleg a buddhizmus iránt. Megbeszéltük, hogy otthon valamennyi vallás ünnepeit megtartjuk, és mindegyikről együtt tanulunk.” – fűzte hozzá Angie.


ildikroó
Forrás: One Média

Leonardo DiCaprio és Angelina Jolie közös filmben
2009. október 27.  12:02
Charlize Theron helyett Angelina Jolie lehet a turista
2009. október 18.  13:30
Angelina Jolie nem olvassa a híreket
2009. szeptember 30.  05:31
Angelina Jolie
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011