 |
2009. október 22. 08:11
A világhírű énekesnő elhatározta, hogy hamarosan elviszi örökbefogadott lányát szülőföldjére, hogy megismerhesse az apját.
Madonna, a világ talán leghíresebb énekesnője, aki négy gyermekéből kettőt Afrikából fogadott örökbe, úgy döntött, hogy megismeri egyikük apját. A Celebration sztárja úgy döntött, hogy elviszi négy éves lányát, a kis Mercy-t a szülőföldjére, Malawiba, hogy az apróság egy kis időt tölthessen vér szerinti szülőjével, és hogy többet tudjon meg a gyökereiről.
James Kambewa, a 24 éves apa, aki mindössze havi 23 fontot keres a fejlődő országban, éjszakai portásként, korábban ellenezte, hogy Madonna befogadhassa a lányát, de később ő maga is belátta, hogy jobb élete lesz a sztárral. Ahhoz azonban ragaszkodott, hogy Mercy ismerje meg a múltját.
Egy brit újság szerint – „Madonna azt akarja, hogy Mercy mindent megtanuljon a kultúráról, ahonnan jött, és a közösségről, ahol született. Megérti, hogy a gyermekeinek szükségük van egy hazára, és ezt szeretné a legjobb tudása szerint megadni nekik. Semmit sem akar megtagadni Mercy-től, ez vonatkozik arra is, hogy megismerhesse az apját.”
Az apa egyébként úgy tudta, hogy a kislány meghalt, édesanyjával együtt, amikor a 19 éves lány megszülte. Amikor megtudta, hogy a gyermek mégis él, ellenezte, hogy örökbe adják, és haza akarta vinni.
Az 51 éves énekesnő a hírek szerint afrikai útjára másik örökbefogadott gyermekét, a négy éves, szintén malawi David Banda-t is magával viszi. Madonna állítólag együtt vacsorázik majd a malawi államfővel, Dr Bingu Wa Mutharika-val, mielőtt visszatér majd New Yorkba. |