 |
2009. október 05. 19:08
Az egykor Puff Daddy néven ismert művész állítása szerint abbahagyja a csajozást, mert most már az igazi keresi.
Sean Combs, korábbi nevén P. Diddy, aki mindig is híresen szerette a női nemet, állítása szerint felhagyott a csajozással, mert szeretne sokkal bensőségesebb kapcsolatot. A rapper, aki most az R&B dívával, Cassie-vel randevúzgat, korábban Kim Porter-rel járt, ő azonban otthagyta, amikor a sztár megcsalta egy fotóssal, aki terhes lett tőle. A lány akkor rúgta fel a hosszú kapcsolatot, amik maga is gyermeket, sőt ikreket várt az énekesntől.
A rap mogul azt állítja, hogy tanult a leckéből, és most már szeretne megállapodni a tökéletes társ mellett – „Azt hiszem, azok a dolgok, amik régen érdekeltek, most már nem tesznek boldoggá. Az intimitás sokkal fontosabb számomra, mint hogy hány jó nővel fekszem le. Azt sem tdom biztosan, hogy valóban mindet élveztem-e. De nem akarom újra ezt csinálni.” – mondta Combs.
A 39 éves sztár azt is elárulta, hogy a róla kialakult képpel ellentétben, nem ő a világ legnagyobb szívtiprója – „A szerelem valami olyan, amivel szoros kapcsolatom van, de nem hódítottam meg igazán ezt az érzelmet. Nem mondhatom, hogy én lennék a legnagyobb szakértő a témában.” |