Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Rachel  Weisz  Chris  Hemsworth  Mena  Suvari


Utálkoznak a Szex és New York sztárjai

2009. szeptember 28.  20:33

Veszélybe kerülhet a híres szinglisorozat második egész estét változatának forgatása, mivel két főszereplő között hatalmas feszültség van.

Sarah Jessica Parker és Kim Cattrall állítólagos veszekedése veszélybe sodorhatja a következő Szex és New York forgatását. A két színésznő a pletykák szerint már a hat éveadot megélt sorozat idején is nehezen jött ki egymással, de most a második egész estés mozi forgatásán szabályosan vágni lehet a feszültséget. A két sztár odáig jutott, hogy egyáltalán nem állnak szóba egymással.

„Miközben a stáb kifelé állandóan mosolyog, belül az utálatleírhatatlan. Senki sem érzi jól magát emiatt a forgatáson” – mesélte egy belső munkatárs.

Emellett Sarah, aki a sorozatban Carrie Bradshaw-t játssza, állítólag egyre nehezebben tudja összeegyeztetni a filmezést anyai teendőivel, hiszen most már nem csak hatéves fiáról, hanem júniusban született ikreiről is gondoskodnia kell, akiket béranya hozott a világra.
Egy ismerőse elmondta – „Ha éppen nem kell részt vennie egy jelenetben, mindig nagyon szomorúnak látszik.”

Kim szintén egyre idegesebb, amivel a sorozat másik két szerelője, Cynthia Nixon és Kristin Davis számára is egyre kellemetlenebbé téve ezzel a forgatásokat.

„Kim minden alkalmat kihasznál a szurkálódásra. Késsel lehetne vágni a feszültséget, a veszekedésük pedig Cynthia-t és Kristin-t is nagyon bántja.” – mesélte egy munkatársuk.


ildikroó
Forrás: One Média

Szex és New York – jön a folytatás
2009. szeptember 22.  16:12
Le kellett állítani a Szex és New York forgatását
2009. szeptember 06.  21:57
Katie Holmes a Szex és New Yorkban?
2009. augusztus 04.  16:12
Sarah Jessica Parker
Kim Cattrall
Cynthia Nixon
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Abszurd kártérítési perek és afgán tehetségkutató az HBO-n
2012. május 25.  23:55
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
Carey Mulligan ruhájával jótékonykodik
2012. május 25.  22:12


A Shame – A szégyentelen sztárja árverésre bocsátotta azt a ruhát, amiben az idei Met Ball-on ékeskedett, a bevételt egy alapítvány kapta.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011