 |
2009. szeptember 21. 16:32
A héten kezdődik az a per, amelyben John Travolta perelte be a fia halálával kapcsolatosan őt megzsarolni szándékozókat.
Ahogy arról már beszámoltunk, a színész fiára január másodikán találtak rá holtan egy bahamai hotel lakosztályának fürdőszobájában. Jett feltételezhetőleg egy hirtelen jött rosszulléttől vesztette el eszméletét, és olyan szerencsétlenül esett össze, hogy a fejét a fürdőkád szélébe verte. Az első vizsgálatok koponyasérülést állapítottak meg a halál okaként.
John Travolta és Kelly Preston elsőszülött gyermeke az úgynevezett Kawasaki-betegségben szenvedett, amelyet arról a japán orvosról nevezték el, aki 1961-ben felfedezte a betegséget. A gyerekeknél előforduló, leginkább a mumpsz és a skarlát tüneteit okozó megbetegedés magas lázzal jár, és gyulladást okoz az érrendszerben, amely maradandó keringési rendellenességet is okoz.
Jett sokak szerint ebben a kórban szenvedett, ám mások szerint autizmussal küzdött, de ezt titkolták szülei. A mostani balesetre visszatérve, egyes szakértők szerint meg lehetett volna menteni a fiú életét, ha időben érkezik az orvosi segítség, ám mire az alkalmazott, aki rátalált Jett-re, hívta a mentőket, annyi idő telt el, hogy már nem lehetett segíteni Travolta fián.
Pont ennek az állítólagos hibának az okán zsarolták meg John Travolta-t. Egy mentős Tarino Lightbourn és a korábbi bahamai szenátor, Pleasant Bridgewater állítólag 25 millió dollárt kért azért cserébe a Hajsza a föld alatt sztárjától, hogy ne hozzák nyilvánosságra azt az iratot, amelyet állításuk szerint Travolta írt alá. A kérvény arra vonatkozott, hogy ne szállítsák a fiát kórházba, hanem lássák el a helyszínen a sérültet.
Travolta tagadja, hogy bármilyen ilyen, vagy ehhez hasonló iratot valaha is alá írt volna. Így perre vitte a zsarolási ügyet, amely valószínű, az ősz egyik sztártémáját adja majd…
|