 |
2009. szeptember 20. 06:52
Vadon Jani jogosítvány híján bringával gördült be az egyik bevásárlóközpontba, ahol a gyermeknevelésről beszélgetett celebtársaival, ˝természetesen mindenféle reklámcélzat nélkül˝.
A Danubius Rádió ébresztőműsorának műsorvezetője viccelt egy cseppet a magasságáról és az alakjáról, aztán persze rögtön fontosabb téma felé terelte a szót: kiderült, hogy mitől félti gyermekét Vadon apuka.
A narancssárgába öltözött ertéeles sztárfürdetőből lett rádióceleb elmondása szerint becsületesen végigjárták már az iskolaszereket árusító boltokat és be is vásároltak, hiszen nem lenne jó, ha rosszat mondanának a porontyra. ˝Odafigyelnek a gyerekre, ezért azt szeretnénk, hogy az iskolában ne az legyen, hogy a Vadon János kislánya idejött, aztán ez is hiányzik , az is hiányzik neki. Talán miattam is az átlógnál kicsit jobban odafigyelnek a gyerekre, nagyobbak az elvárások vele szemben, és az esetleges támadásoktól meg kell védenünk őt˝ - meséli a Tabu Tv riporterének Vadon Jani, aki szerint a közszereplők gyermekeinek jobban kell teljesíteniük az iskolában, hogy érvényesülni tudjanak a többi nebuló közt.
˝Pont a mostani időszaktól tartok, hiszen a gyerek még hét éves, tehát igazából még nem tudja úgy megvédeni magát, viszont valószínűleg ahogy látjuk, már 14-15 éves korára már kétszer-háromszor annyi önbizalma lesz, mint nekem és az anyjának együttvéve˝ - osztotta meg Vadon úr lelkesen az internetes sztártévé riporterével.
A Tabu Tv azt is megtudta, hogy a sztárapukának kislányánál nagyobb gondjai vannak önbizalom téren. ˝Az emberek vagy a rádió mikrofonja mögött vagy a televízió képernyőjén találkozhatnak velem, de ezeket a lehetőségeket az élet hozta, és én igyekeztem élni velük, de én n em akartam ennyire reflektorfénybe kerülni. Ez nem azt jelent, hogy én bizalomhiányos vagyok, de általában lejjebb szoktam értékelni magam azon a bizonyos skálán, amin az emberek a tehetséges és kevésbé tehetséges embereket elhelyezik˝ - mondta el a Tabu Tv-nek Vadon Jani, aki azt is hozzátette, hogy lehet, hogy ez azért van, mert nem vágyik annyira a reflektorfénybe. ˝Annyira nem hiányzik ez nekem, és ha nem lesz, akkor nem is fog már˝ - főzte hozzá Jani.
A Tabu Tv videóriportja: http://www.tabutv.hu/video/a_radios_meglenne_a_reflektorfeny_nelkul_492/
|