 |
2009. szeptember 12. 16:30
A világhírű színészpár hat csemetéje kiválaszthatta első háziállatait, a szülők pedig luxusvillát építettek a rágcsálóknak.
Brad Pitt és Angelina Jolie több mint 80 ezer dollárt költöttek gyermekeik első háziállatainak lakhelyére. A hat kicsi, Maddox, Pax, Zahara, Shiloh, és az ikrek, Knox és Vivienne ezentúl sivatagi egerekről gondoskodik, amik luxuskörülmények között élhetnek a sztárcsaládnál. A gyerekek a terráriumba nagy tereket, alagutakat, mérleghintákat és labirintusokat álmodtak meg, amiket építészetért rajongó édesapjuk nagy örömmel válogatott velük össze.
„Mások csak olvasnak, Brad az építészeti lapokat bújja. Nagyon jól szórakozott, mialatt felépítették a helyet Maddox, Zahara, Shiloh és Pax segítségével.Nagyon bonyolult terrárium, és nagyon sokba erült, de így Brad két legkedvesebb időtöltését kombinálhatta egy időre, a gyerekeit és az építészetet.” – mesélte egy ismerősük.
A sivatagi egereket, amik a család dél-franciaországi villájában laknak majd, Maddox és Pax választották ki, egy helyi kisállatkereskedésben, ahová bámulatos anyukájuk kísérte el őket.
„A fiúkon látszott, hogy nagyon szeretnék az egereket, de Angelina nyúlt be hozzájuk a ketrecbe először, mielőtt jött az eladó, és kivette őket.” – mesélte egy szemtanú. |