 |
2009. szeptember 04. 07:31
Virág Hajnalka a szülei szerint tehetséges rajzoló és a héten abban az iskolában kezdte első tanévét, ahova Jani is járt.
Vadon Jani kislánya, Virág Hajnalka a héten kezdte meg első iskolai tanévét, ami édesapja szerint még nem tölti el túl nagy izgalommal. Virág sokszor távolságtartással reagál az újdonságokra, de amikor már rákap a kihívás ízére, le sem lehet állítani.
– Szeretnénk ha jól érezné magát Virág a suliban, ezért nem akarunk semmit ráerőltetni, a szakköreit is ő választotta ki magának. A rajz érdekli legjobban, amihez szerintünk van is tehetsége, így az egyik szakkör ez lesz. Emellett egy koreai harcművészetet akar tanulni, amiért szerintem körülbelül egy hétig fog lelkesedni, amikor majd rájön, hogy két edzés kevés ahhoz, hogy ő legyen az új Linda. És még egy olyan készségfejlesztő foglalkozásra is járni akar, amihez szintén a kézügyességére lesz szüksége – mesélte a büszke apuka.
Vadon Virág Hajnalka ugyanabban az iskolában kezdi meg tanulmányait, ahova Jani is járt, így a műsorvezető akár abban a padba is ülhet majd a szülői értekezleteken, amit ő is koptatott.
– Szerintem élvezni fogom a szülői értekezleteket, el sem hiszem, hogy nem is olyan régen még az én ellenörzőmbe írogattak be, most pedig már a kislányom van soron. Egyébként nincsenek komoly elvárásaim a lányom felé, azt szeretném, ha a saját döntései alakítanák a sorsát. Nem egy eminenst, hanem „csak” egy egészséges és értelmes embert akarunk nevelni belőle.
Jani és felesége, Mónika ugyanazokat az elveket vallják, így nincs otthon vita arról, hogyan neveljék Virágot. A kislány nagyon szeret otthon lenni, a két szülő pedig az iskolából hazatérve is leginkább azt fogja fürkészni az arcán, hogy jól érzi-e magát az új közösségben, az érdemjegyek csak másodlagosak lesznek. Jani szerint nem lesz soha tragédia abból, ha Virág rosszabb jegyet visz haza, nekik az a fontos, hogy találja meg azt az elfoglaltságot, ami örömet szerez neki, és azt csinálja jól.
Jelen állás szerint ez a rajz, amit Virág többek között úgy gyakorol, hogy megállítja a mese DVD-it és lemásolja, amit a képernyőn lát, de emlékezetből is kiválóan rajzol. Gyerekkorában az RTL Klub műsorvezetője is szerette nyűni a színes ceruzát, de saját elmondása szerint Virág fényévvekkel jobb nála. Janinak már derékig ér az a papíroszlop, amit Virág műveiből raktak össze otthon és reméli, hogy ez a szenvedély később sem hagy alább. |