 |
2009. szeptember 06. 11:08
Az Aviátor Oscar-díjjal jutalmazott színésznője, Cate Blanchett és David Tennant alakíthatják annak a történelmi musicalnak a főszerepeit, melynek producere és rendezője Madonna lesz. A „Wallis” című film egy valós szerelmi történetet mesél el, a harmincas évekből, amikor VIII. Edward, angol király lemondott a trónról azért, hogy feleségül vehesse Wallis Simpsont.
A polgári családból származó – ráadásul elvált – asszony és a király szerelmét az udvar nem nézte jó szemmel, s mivel a hagyományok, illetve a korabeli jog nem engedte, hogy frigyre lépjenek, így Edward inkább átadta a trónt öccsének, VI. Györgynek. A szerelmesek ezek után Windsor hercegeként, és hercegnőjeként éltek. A romantikus történet – nem meglepő módon – a filmesek fantáziáját is megfogta, az ötletre viszont elsőként Madonna csapott le, aki már nem egyszer bizonyította, a filmezés sem áll tőle távol.
A Kincsem parkban kicsit esős, kicsit kései időpontra csúszott, de sikeres magyarországi koncertje után a pop nagyasszonya Belgrádban, Bukarestben, Szófiában is fellépett az elmúlt napokban. A Sticky & Sweet turné Tel-Avivban fog hamarosan véget érni, utána pedig a díva azonnal hazatér, hogy belefogjon a régóta tervezett film elkészítésébe.
Szóvivője szerint a producer-rendező nagyon elkötelezett a történet vászonra vitele mellett, a szükséges előkészületek pedig jól haladnak. Az érdemi munkát az első tervek szerint tavaly kezdték volna, de Madonna és volt férje, Guy Ritchie válása miatt elhalasztották a kezdést. Állítólag ez már csak azért sem baj, mert ez idő alatt volt lehetőség átgondolni a szereplők névsorát, s így végül mégsem Keira Knightley, hanem Cate Blanchett lesz látható a címszerepben.
Az ausztrál származású színésznő az elmúlt tíz évben egyre nagyobb sikereket könyvelhetett el, a szakma erősödő megbecsülése mellett. Sokan igazi kaméleonnak tekintik, a szó jó értelmében, mert bármilyen szerepben tűnjön is fel, képes hitelesen belebújni a karakter bőrébe, nem egyszer mentve meg nagyszabású produkciókat a középszerűségtől. Valószínűleg ez a kivételes színészi tulajdonság volt, ami miatt a popdíva is rá gondolt.
Madonna – aki színésznőként utoljára a Hullámhegy című moziban, illetve TV-s produkciókban láthattunk – eddigi legnagyobb filmes sikerét az Evita című alkotással érte el, melyért még Golden Globe-ot is kapott. Most úgy tűnik, ismét biztosra akar menni, hiszen a Wallis ugyancsak valós alapokon nyugvó, drámai elemeket sem nélkülöző film lesz, melyben a viszontagságok után végül is beteljesülő szerelem története a zene és az ének segítségével elevenedik meg.
/KCs
|