 |
2009. augusztus 29. 19:23
A Bourne-filmek sztárja beteljesítheti egy régi álmát és végre filmet forgathat egy ufó-szakértő életéről.
Matt Damon hosszú ideje szerette volna filmre vinni Bob Lazar életét, de csak most kapott zöld jelzést. Robert Scott Lazar egy rendkívül különös személy, aki azzal vonult be a köztudatba, hogy az állította, egy különlegesen titkos amerikai hadi bázison dolgozott, ahol idegen űrhajókat vizsgált. Az S4 nevű bázis állítólag közvetlenüla híres Area 51 mellett van.
A színész szerencséjére egy produkciós iroda, a Curmudgeon Films, ami Cameron Diaz, A nővérem húga című filmje mögött is állt, átvette az ötletet. Már el is kezdték munkát.
A projekt szóvivője elmondta – „Idén lesz húsz éve, hogy Lazar először állt a nyilvánosság elé, és beszélt a kilenc űrhajóról, amiken dolgozott. Úgy döntött, hogy mindenkivel tudatja. A film jórászt azokon a dolgokon alapul, amiket ő maga látott, amikor az S4-nél dolgozott. Matt Damon van a listánk élén azok közül, akik Lazar-t alakíthatnák. Hallottuk, hogy korábban, amikor még a New Line fogalakozott a sztorival, érdeklődött iránta.” |