Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Scarlett  Johansson  Don  Cheadle  D .Tóth Krisztina


Madonna megbántotta kedvesét

2009. augusztus 27.  10:55

A popzene koronázatlan királynője állítólag annyira megbántotta latin kedvesét, hogy a fiatal modell sírva fakadt.

Madonna a napokban töltötte be 51. évét, ez alkalomból pedig egy kedves kis ékszert ajándékozott neki fiatal kedvese. A popkirálynő azonban közölte a 22 éves Jesus Luz-zal, hogy az apróságot nem fogja viselni. A modell egy dél-amerikai szerencsehozó karkötőt adott a sztárnak, aki ugyan mosolygott a színes kis szalagokból készült apróság láttán. A szokások szerint, ha az ékszer leszakad viselője kezéről, akkor kívánhat hármat. A díva azonban sietve megmondta párjának, hogy nem fogja felvenni.

„Madonna azt mondta, hogy nagyon tetszik neki a karkötő, de nem veheti fel, mivel ellenkezne a Kabbalah karkötőjével. Jesus nagyon elcsüggedt és kicsit vitatkoztak is.” – mesélte egy szemtanú.

Azt este folyamán azonban a világsztár a beszédében élete szerelmének nevezte a nála jóval fiatalabb fiút, majd odarohant hozzá és szenvedélyesen megcsókolta.


ildikroó
Forrás: One Média

Madonna Budapesten: megérte ennyit várni?!
2009. augusztus 23.  13:05
Madonna 34 dala, amely megváltoztatta a világot
2009. augusztus 15.  19:36
Madonna ellen tüntetnek Prágában
2009. augusztus 14.  08:27
Tovább bonyolódik a Madonna koncert ügye
2009. augusztus 03.  23:20
Madonna
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Woody Harrelson nem néz horrort
2012. február 08.  07:56
Zach Braff repüléssel győzte le a félelmét
2012. február 08.  06:11
Hugo és Harry taroltak a művészeti rendezők díjátadóján
2012. február 07.  23:26
Ryan Gosling lenyűgöző tanítvány
2012. február 07.  21:45
Keira Knightley gyakorolta a szex-arcát
2012. február 07.  20:03
Demi Moore bevonult egy klinikára
2012. február 07.  18:20
Demi Lovato evési zavarairól vallott
2012. február 07.  16:40
Kristen Bell apjától kér tanácsot a munkájához
2012. február 07.  14:56
Daniel Radcliffe részegen forgatta a Harry Pottert
2012. február 07.  13:11
Cameron nem kér Hollywoodból
2012. február 08.  09:43


Egyre több világhírű rendező dönt úgy, hogy nagyszabású filmjeiket nem Hollywoodban, hanem Új-Zélandon forgatják.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011