 |
2009. augusztus 27. 00:24
James McAvoy is csatlakozott az I´m With Cancer című film stábjához.
A Wanted sztárja Seath Rogen mellett lesz látható a Will Reiser novellája alapján készülő vígjátéknak. Rogen emellett a mozi rendezését is magára vállalta.
McAvoy-nak ez az első szerepe a tavaly nyári Wanted óta, amelyben Morgan Freeman és Angelina Jolie oldalán vált igazi A-listás sztárrá.
McAvoy, ahogy a fentebb említett akciófilmben, az I´m With Cancer-ben is egy 25 esztendős férfit fog majd alakítani, aki rákos betegségéből gyógyulván, új alapokra helyezi az életét, amely egyszerre hoz meglepő, és tanulságos fordulatokat mindennapjaiban.
McAvoy nem véletlenül alakíthat harminc esztendős kora ellenére nála 5-6 évvel fiatalabb karaktereket, úgy tűnik, hogy kisfiús, ártatlan tekintete ebbe a skatulyába húzta bele.
Ahogy maga is alaposan belehúz majd munka terén, hisz a vígjátékot már jövőre bemutatnák, hamarosan elkezdődik a Wanted 2. forgatása is, amely 2011-ben debütálhat. McAvoy emellett a The Last Station című filmet is a napokban veszi fel Paul Giamatti, Helen Mirren és Christopher Plummer társaságában. Michael Hoffman rendező drámája idén év végén, vagy a jövő esztendő elején kerülhet a mozikba, amelyben az ifjú színész a legendás orosz írót, Valentin Bulgakovot alakítja majd.
|