 |
2009. augusztus 23. 23:16
Ismét a bíróság elé áll a Penn házaspár válási papírjai, ezúttal a felség kérte a szétválasztást, 13 év házasság után.
A Forrest Gump sztárja, Robin Wright Penn beadta a válókeresetet a kaliforniai bíróságon. A színésznő augusztus 12.-én „kibékíthetetlen ellentétekre” hivatkozva adta be a papírokat. A párnak két közös gyermeke van Dylan 18, Hopper pedig 16 éves. Az Oscar-díjas Sean Penn állítólag eddig nem ellenkezett a válással szemben és beleegyezett, hogy közösen neveljék tovább fiatalabbik gyereküket.
A színésznő nem sokkal ezelőtt elismerte, hogy a kapcsolatuk „válaszút” előtt áll, és egy ideje nem élnek együtt – „Már egy ideje válaszút előtt állunk. Csak azt tudom, hogy mit nem akarok. Nincs mit megbánnom. Nekem, nekünk van két csodálatos gyerekünk, akiket együtt neveltünk fel. De itt a vége. Nincs erre idő. Túl öreg vagyok már ehhez a sz*rhoz.”
Nem ez az első alkalom, hogy a házaspár, akik 1996-ban fogadtak hűséget, válni akar. 2007 decemberében akartak először elszakadni egymástól, de akkor először Sean, majd három nappal később Robin keresetét ejtették. . Idén áprilisban ismét Sean fordult bírósághoz, de egy hónappal később maga kérte az eljárás megszüntetését. Akkor úgy gondolták, hogy adnak még egy esélyt maguknak. Úgy tűnik nem sikerült rendezni a gondokat. |