 |
2009. augusztus 14. 08:27
Prágai polgárok ezrei írtak alá petíciót, hogy a popdíva nem rendezhesse meg koncertjét a városban, mivel szerintük káoszt okozna.
Több ezer prágai polgár írta alá azt a petíciót, ami Madonna Sticky and Sweet turnéja ellen tiltakozik. A város lakói szerint a Material Girl fellépése káoszt okozna az utakon és a tömegközlekedésben is.
A híresség prágai koncertjére 40 ezer néző vett jegyet, de 3000, a tervezett helyszín környékén lakó hivatalosan is tiltakozik a buli ellen.
A díszletek már meg is érkeztek a Chodov Natural Amphitheater-hez, a szervezők pedig írásban ígéretet tettek rá, hogy a koncertnek este tízig vége lesz, valamint, hogy az egész környéken összetakarítanak utána. A lakók azonban még így is ellenük vannak, mert ezen a helyszínen korábban nem volt még ilyen kaliberű rendezvény, így nem tudni milyen hatással lesz az ott élők életére. A prágai Madonna koncert augusztus 15.-én lesz.
A petíció aláírói a popdíva Koppenhágai bulija utáni eseményeket emlegetik, ahol a hazafelé tartó közönség a tömegközlekedési eszközökön hangoskodott, verekedett és beszennyezték a járműveket. |