 |
2009. augusztus 16. 09:24
A drog és alkoholproblémáiról elhíresült énekesnő bátyja szeretné egy musicalben megörökíteni a híresség életét.
Amy Winehouse életéből musical készülhet, legalább is ezt szeretné az énekesnő bátyja. Alex Winehouse úgy gondolja, hogy a színpadi műnek a híresség alkohol és dropgproblémáit és híresen rossz házasságát Blake Fielder-Civillel is meg kell örökítenie éppúgy, mint azt, ahogy a sztár lassan visszatér a normális életbe.
„Amy ennél sokkal jobb. Egyszer egy musicalt kellene írni az életéről. Ki tudja, hogy még mi lehet ebből.” – mondta a testvér, aki azt is hozzátette, hogy az énekesnő gyermekkoráról is kellene néhány jelenet, ami sokkal boldogabb volt, mint a mostani, időnként drámai életvitele.
„Egy nagyon boldog gyerek volt. Ültünk otthon és a Waczak Szállót néztük, miközben nagyokat nevettünk” – tett hozzá Alex.
A díva nemrég tért haza a Karib-tengerről, ahol egy szigeten hónapokat töltött pihenéssel és rehabilitációval. Mióta visszajött Európába, elindította válását és teljes erőbedobással harmadik albumán dolgozik. |