 |
2009. augusztus 13. 09:29
A bájos szőke színésznő beismerte, hogy több korábbi filmjét nem szereti, például a Hullócsillagot vagy a Szerelem határait.
Sienna Miller a G.I. Joe-ban vállalt akció-dús szerepe után elárulta, hogy maga sem szereti az összes eddigi filmjét, például a Hullócsillagot vagy a Szerelem határait nem.
A félig amerikai, félig brit színésznő az akciófilm bemutatója után elmondta – „Ha egy ilyen film jól van elkészítve, akkor még akár szórakoztató is lehet. De én jobban szeretem a művészibb mozikat. Az ilyenek azok, amikre én magam is jegyet vennék és beülnék. Nem is nagyon szeretem a saját filmjeim. Szeretem a tapasztalatot, amit a forgatásuk jelentett, de látom a hibákat a saját alakításomban.”
A 27 éves színésznő azt állítja, hogy ugyan semmi élvezetet nem talál a magas oktánszámú hollywoodi filmekben, a Bárónő szerepéből azonban nagyon sokat tanult.
„Azért vállaltam el, mert annyira más és egyszerűen jó volt új dolgokat tanulni, például bánni a fegyverekkel. Klassz dolog valami olyanban részt venni, ami ennyire a szórakoztatásról szól, és amire az emberek valóban kíváncsiak. Azt hiszem, hogy napjainkban, a jelenlegi helyzetben az emberek ebbe akarnak menekülni.” |