Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Chris  Hemsworth  Chris  Hemsworth  Mena  Suvari


Nem megy a zsűrizés Posh-nak

2009. augusztus 13.  05:41

A hírek szerint, bármennyire is örül a felkérésnek, nem megy a bírói szerep az egykori Spice Girl-nek.

Victoria Beckham elképesztően boldog volt, amikor felkérték, hogy legyen az American Idol ideiglenes zsűritagja. A hírek szerint azonban nem vált be, mint Paula Adul helyettese. Az egykori énekesnőből lett divatdiktátor ugyanis állítólag túl erőltetett volt az első felvételeken.

„Nem ment valami jól. Annyira keményen próbálkozott, hogy ne legyen kedves, hogy egyenesen hidegnek tűnt. Mint egy darab fa.” – mesélte egy belsős az első felvétel után.

Egy hete az énekesnő még arról beszélt, hogy mennyire örült annak, hogy megkapta ezt a lehetőséget honfitársától Simon Cowell-től.

„El sem hiszem. Úgy érzem, hogy megkaptam a világ leges-legjobb állását. Még mindig fülig ér a szám. Mindent megteszek majd, hogy mogorva legyek és ne romboljam le azt a képet, hogy egy barátságtalan tehén vagyok. Nem tudom, hogy sikerül-e, mert annyira örülök.” – mondta Beckhamné.


ildikroó
Forrás: One Média

A Beckham gyerekek is tetkót akarnak
2009. július 19.  13:23
Beckhamék barátjukról nevezték el gyereküket
2009. július 13.  21:41
Beckhamék újra nászúton
2009. július 05.  18:02
Beckhamék szigeten ünnepelnek
2009. július 03.  07:02
Victoria Beckham
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011