 |
2009. augusztus 11. 22:27
A G.I. Joe film két szexis főszereplőnője együtt töltötte a Valentin-napot, az egyikük ágyában.
Sienna Miller és partnernője, Rachel Nichols együtt töltötték az idei Bálint-napot, mai egybeesett a G.I. Joe: A Kobra árnyéka forgatásával és a két szépség szeretett volna kicsit elvonulni a férfiaktól hemzsegő helyszínről.
„Szükségünk volt egymásra egy annyira tesztoszterondús környezetben, ezért együtt töltöttük ezt a napot kettesben, az ágyamban. Nagyon jól kijöttünk a forgatáson, az összes időnket együtt töltöttük.” – mesélte Sienna.
Nem Rachel azonban az első nő, akivel a brit szőkeség ilyen jól kijött. Keira Knightley-val szintén közeli barátok lettek A szerelem határainak felvételeikor.
„Most könyveket cserélünk. Elmentem Keirához vacsorázni, könyvekről beszélgettünk és kölcsönadott párat. De szoktunk kártyázni és közösen rejtvényt fejteni. Ő most fuvolázni tanul, én pedig zongorázni, szóval elég hülyék vagyunk.” – tette hozzá a színésznő. |