 |
2009. augusztus 05. 05:38
A bájos és csodálatos hangú énekesnő kifejezetten élvezi, hogy dolgozó anya, mert így azt a két dolgot csinálhatja, amit a világon a legjobban szeret.
Sophie Ellis-Bextor, a Murder on the Dancefloor sztárja imádja, hogy össze kell egyeztetnie a az anyaságot a karrierével. Az énekesnő azt állítja, hogy így azzal a két dologgal foglalkozhat, amit a világon a legjobban szeret.
„Szeretek dolgozó anya lenni! Unalmas dolog lehet egyetlen dolognak élni, én így két szenvedélyemnek szentelhetem az életem, a zenének és az anyaságnak. Az én anyám is mindig dolgozott és azt tanította, hogy egészséges, ha az ember valami más iránt is érdeklődik. Persze majd’ megszakad a szívem, ha nem lehetek a gyerekeimmel!” – mondta Sophie.
A brit díva februárban adott életet második gyermekének, a kisfiú azonban kilenc héttel előbb érkezett a vártnál. Sophie egy súlyos betegségben szenvedett a terhessége alatt, ezért indult meg a Kit Valentine születése is előbb.
Párjával, a The Feeling basszistájával, Richard Jones-szal már volt egy ötéves fiuk, Sonny, nem is terveztek második gyereket. A 30 éves sztár elmondta – „Nem is nagyon terveztük, hogy legyen még egy, de olyan komoly függőséget okoznak, szóval szeretnék még. Mindig is tetszett a gondolat, hogy lesznek néhányan, szóval talán lesz három, aztán még becsúszhat egy baleset.” |