 |
2009. augusztus 01. 12:18
Harmadik hellyel melegített a Turán Frigyes, Zsiros Gábor a Synergon Turán Motorsport kettőse a hét végi 42. Allianz Mecsek-ralira.
Bár a prológ eredménye nem számít a végelszámoláskor, a pilóta mindig a maximumra törekszik – szem előtt tartva azt, hogy a közönség azért jött a Pécs Plaza parkolójába, hogy látványos kanyarvételeket, s olyan féktávokat lásson, amelytől végigfut a hátán a hideg. Nos, ebben pénteken este nem volt hiány Turánék részéről. A pálya hátsó részében szabályos kört írt le a gumilassító körül, aztán már száguldott is visszafelé, hogy az inkább szlalomra hajazó szakasz első részén hosszú, tömött sorokban álldogáló nézőket is tapsra bírja.
„Azon ralisok közé tartozom, akik komolyan veszik a prológot” – mondta Turán.
„Ha autóversenyről van szó, nem ismerek tréfát, s bár a körpályán elért eredménynek tulajdonképpen nincs jelentősége, nekem presztízs-szempontból nagyon fontos, mindig arra törekszem, hogy kihozzam magamból a maximumot. A motivációmra egy lapáttal még rátesz a közönség – errefelé nagyon szeretik és értik az emberek a ralit, muszáj nekik megfelelni.”
No és az sem utolsó szempont, hogy a prológ az egyetlen „hely” ahol a versenyzők hallják a nézők tapsát, őrjöngését, Zsiros Gabinak ilyenkor nincs túl sok dolga, szinte csak annyi, hogy dudáljon, s meg is teszi…
Turánt amúgy nagyon szép emlékek fűzik a mecseki pályákhoz – elég, ha csak azt említjük, hogy itt nyerte meg élete első túraautós versenyét. Most is optimista a verseny előtt, azt mondja, a Salgó-ralin használt beállításokat kicsit megváltoztatták (a difivel „játszottak” egy kicsit), s ezáltal jóval kezelhetőbb lett a Peugeot 307 WRC.
|