Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Eddie  Murphy  Chris  Hemsworth  Hugh  Grant


Amy Winehouse pénzére apja vigyáz

2009. augusztus 02.  10:58

A botrányos énekesnő édesapja kijelentette, hogy a lánya vagyonából egyetlen fillért sem kaphat volt férje.

Amy Winehouse apja, Mitch elhatározta, hogy minden eszközzel megvédi lánya pénzét volt férjétől. Az énekesnő a hónap elején vált el Blake Fielder-Civil-től, akivel egy mindössze néhány hónapos együtt járás után, 2007-ben, Miami-ban házasodtak össze. Az énekesnő és drogfüggő kedvese amilyen gyorsan egymásra találtak, olyan sebességgel indultak el a lejtőn. Amikor pedig a férj börtönbe került, Amy teljesen széthullott.

A híresség édesapja, aki már nagyon sokszor és sokféleképpen próbált segíteni a lányán, most azon van, hogy legalább a vagyonát megvédje.

„Eddig még nem kért pénzt, de ha a bíróságra megyünk, egyetlen vasat sem kap. Azt is elismerte, hogy ő szoktatta rá a drogokra. Hogyan is kérhetne ezek után pénzt? Bizonyítottan hazudozó, és bizonyítottan egy erőszakos bűnöző. Nem mondom, hogy ő erőszakolta le Amy torkán a drogokat, de ne akarja, hogy elhiggyük, hogy megpróbálta lebeszélni róla. Ez őrültség. A lányom csak áldozat ebben az egészben, és ha valakinek bocsánatot kell kérnie, az Blake. De Amy-nek nincs szüksége az ő bocsánatkérésére.” – mondta a védelmező édesapa.


Forrás: One Média

Amy a fellépései közben is anyagozott
2009. július 31.  14:34
Amy nem tűnik el nyomtalanul
2009. július 21.  10:45
Amy exe még több pénzt akar
2009. július 20.  12:02
Amy Winehouse
100% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Ismét együtt: Esküvőtől válóperig Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével
2012. május 25.  20:35


A „Csak szex és más semmi” 2005-ös filmsikere után Schell Judit és Csányi Sándor újra egy párt alakít a Thália Színház legújabb bohózatában.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011