Hírek
Sztártár
Felhasználó
E-mail:
Jelszó:
 Drew  Barrymore  Lindsay  Lohan  Ben  Stiller


Mégsem a Puskás Ferenc Stadionban koncertezik Madonna?

2009. július 29.  23:13

Véget ért a magyar válogatott és Madonna harca: a popdíva, tekintettel a Koeman-csapat szeptember eleji találkozóinak fontosságára, nem koncertezik a Puskás Ferenc-stadionban. Kisteleki István MLSZ-elnök szerint az ügyben a sport szelleme diadalmaskodott - írja a pepsifoci.hu a távirati irodára hivatkozva.

Az mlsz.hu-n olvasható közlemény szerint a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) bejelentette, augusztus 22-én nem lesz Madonna-koncert a Puskás-stadionban.

Mint arról a pepsifoci.hu korábban beszámolt, a rendezvényt szervező cég szerette volna a popdíva augusztus 22-ei fellépését a Kincsem Parkból az ország legnagyobb stadionjába vinni. Az MLSZ azonnal tiltakozott a lehetőség ellen, mondván a koncert teljesen tönkre tenné az aréna gyepszőnyegét a svédek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezők előtt, ami a magyar válogatott bíztató pozícióját elnézve megengedhetetlen lenne.

Felvetődött, a korábban többek között a Real Madrid vagy a Chelsea stadionjának játékterén dolgozott osztrák Richter Rasen nevű cég veszi kezelésbe a pályát a koncert után, erre azonban nem fog sor kerülni.

Kisteleki István MLSZ-elnök így kommentálta a hírt a szövetség hivatalos honlapjának.

– Bebizonyosodott, hogy a sport, a labdarúgás a legfontosabb, a sport szelleme diadalmaskodott. Természetesen elégedettek vagyunk azzal, hogy így, a mi szempontjainkat messzemenően akceptálva alakult a stadion vezetőinek álláspontja. Nagyon örülünk annak, hogy semmiféle zavaró körülmény nem gátolhatja válogatottunk eredményes előkészületeit, valamint a két sorsdöntő mérkőzésnek a téthez méltó, magas színvonalú megrendezését. Az elmúlt napokban jóleső érzéssel tapasztaltuk a döntéshozók, a sportszerető közvélemény, valamint az egész hazai sportsajtó szimpátiáját, kiállását a mi érveink mellett, s messzemenő köszönettel tartozunk mindenkinek ezért a támogatásért.

Madonna a Puskás Ferenc Stadionban!
2009. július 27.  23:53
Madonna lánya beteg
2009. július 15.  16:11
Madonna közös fellépést tervezett Jacko-val
2009. június 26.  10:51

Madonna
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Jon Hamm a Mad Men után
2010. szeptember 09.  11:26
Drew Barrymore a „könnyű” kapcsolatokat szereti
2010. szeptember 09.  09:59
Sadie Frost: Jude volt életem szerelme
2010. szeptember 09.  08:28
Lindsay felfogadta Britney volt menedzserét
2010. szeptember 09.  07:06
Paula Patton lesz az új Mission Impossible lány
2010. szeptember 09.  05:00
A Bibliotheque Pascal a hivatalos magyar Oscar-nevezés
2010. szeptember 09.  00:31
Reese Witherspoon-nak jegygyűrűt keresnek
2010. szeptember 08.  22:34
„A rajongás a szeretet buta áradása” – interjú Hajós Andrással
2010. szeptember 08.  21:12
Gordon-Levitt és Johansson, érdekes párosítás, egy érdekes romantikus filmben
2010. szeptember 08.  19:50
Papadimitriu Athina nagykoncertet ad Görögországban
2010. szeptember 09.  12:50


Nagy megtiszteltetés érte a színész-énekesnőt, szeptember 12-én Magyarországot képviseli Thessalonikiben, zenésztársával Kutik Rezsővel.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp Minden fontos hír egy helyen!
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2010