 |
2009. július 21. 10:45
A botrányairól híres díva tartózkodása St. Lucián nem múlt el nyomtalanul, állítólag porig rombolta az apartmant, ahol lakott.
Amy Winehouse ugyan hosszú hónapok után hazatért a Karib-tengerről, de az emléke még szembeszökő. Az apartmant, ahol élt, az üzemeltetők szerint ugyanis a földdel tette egyenlővé. A kár teljes összege körülbelül 8 millió forintra rúg.
A Cotton Bay üdülőkomplexum vezetői azt állítják, hogy Amy apartmanját rettenetes állapotban találták a díva távozása után. A bútorok több helyen ki vannak égetve, illetve összetörve. Mindenhol szemét volt és a lefolyók teljesen el voltak dugulva. A csillárok és a tükrök is össze vannak zúzva. A tulajdonos természetesen hamarosan benyújtja a számlát az énekesnőnek.
Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy a vezetőségnek meggyűlt a baja Amy-vel, a sztár ugyanis először kóbor kutyákat fogadott be a lakrészébe, majd ki kellett tiltani a medencéből, mert rendszeresen hullarészegen támadt kedve éjszakai fürdőzésre, és az alkalmazottak attól féltek, hogy vízbe fullad. |