 |
2009. július 21. 09:23
Angelina Jolie és Brad Pitt szívesen folytatná Mr. és Mrs. Smith történetét.
Erről egy közeli barátjuk mesélt a National Enquirer című magazinnak, hozzátéve a pár a közös munkától várná, hogy kapcsolatuk új lendületet vegyen. A film tervéről – állítólag – már meg is kezdődtek az egyeztetések.
Közel öt évvel ezelőtt a Mr. és Mrs. Smith forgatásán került közel egymáshoz a két színész, és bár azóta is azt állítják, akkor még nem történt semmi, sokan úgy vélik, ez nem teljesen igaz. Az akkor még házas Pitt mindenesetre hamarosan elvált Jennifer Aniston-tól, majd összebútorozott Angelinával. Időközben saját és örökbe fogadott gyermekeik révén nagycsaláddá váltak, bár még nem házasok. A bulvársajtó állandó szereplőiként hol ilyen, hol olyan hírek látnak napvilágot, egyszer szakításról, máskor pedig épp menyegzőről tájékoztatva a rajongókat.
Saját bevallásuk szerint – bár a híreket ritkán kommentálják – jól megvannak, kapcsolatuk kiegyensúlyozott. A közeli barát szerint viszont a helyzet azért nem felhőtlen: „A hat gyermek nevelése, és emellett mindkettejük karrierje nagyon sok erőt kivesz belőlük, nem tudnak úgy foglalkozni egymással, ahogy kellene.” – mondja, hozzátéve, a közös munkától mindketten sokat remélnek – „Bíznak benne, hogy a forgatáson ismét fellobban a szenvedély lángja, ahogy öt évvel ezelőtt is, s ettől a kapcsolatuk új erőre kap.”
Úgy hírlik, Pitt már felkérte az első rész forgatókönyvíróját, Simon Kinberg-et, a folytatás megírására, amit egy romantikus akciófilmnek tervez. Az akciókkal tarkított családi vígjátékban az újra egymásra talált Smith házaspárnak már vannak gyerekei, akik köré a cselekmény épül, miközben ügynök múltjuk ismét kísérti őket.
Amennyiben a mozi megvalósul, a Pitt-Jolie család egy igen drága családi videóval lesz gazdagabb, hiszen az Oscar-díjas színésznő már az első részt is annak tekintette. Egyszer ugyanis azt nyilatkozta, szeretné a filmet megmutatni a gyerekeknek, ha nagyobbak lesznek, hogy ők is láthassák, ahogy a szüleik egymásba szerettek. Mint mondta, ez a lehetőség keveseknek adatik meg.
/ KCs
|