Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Chris  Noth  Zoe  Saldana  Zsédenyi Adrienn


Damon, az informátor

2009. július 13.  10:27

Minden művésznek megvan a maga titka. Steven Soderbergh-nek a lustaság: legalábbis, ő azt állítja.

Annak kapcsán fejtette ki filmkészítői elveit, hogy egy újságíró megkérdezte tőle, miért Matt Damon-ra osztotta következő thrillere, Az informátor! (The Informant!, hazai bemutató: október) főszerepét.

– Hiába csináltam húsz filmet az elmúlt húsz évben – nyilatkozta erre Soderbergh, aki rendezőként kapott Oscar-díjat, de filmjeiben többnyire az író, az operatőr, a zeneszerző és a vágó feladatát is ellátja – alapvetően lusta vagyok. Szerintem, ha jól választom ki a színészt a szerepre, és ő biztonságban érzi magát a jelenetben, akkor a rendezőnek már nem is marad dolga: nem kell stresszelnie forgatás közben. És ez így van akkor is, ha rögtönző amatőrrel dolgozom, és akkor is, ha George Clooney-val vagy Matt-tal. A Hollywoodban szokásos sok ismételt felvételnek sem vagyok híve. Úgyis az első vagy a második lesz a jó, a többit már csak a stúdió képviselői szokták kikövetelni. Szóval: tudtam, hogy ha Matt Damon-t hívom, ő megoldja helyettem a problémákat. Én csak néztem, ahogy játszik…

IC Press


Damon Jackmanért kampányol
2009. július 07.  07:00
Matt Damon is játszik a Mandela-t bemutató filmben
2009. március 10.  13:03
Matt Damon
Matt Damon
Matt Damon
Matt Damon
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Chris Noth SJP-re vágyik
2012. február 04.  23:20
Heigl bujasággal lepte meg párját
2012. február 04.  21:41
Tóth Gabi és Gundel Takács Gábor is átvehette idén a Story Ötcsillag Díjat
2012. február 04.  21:20
Sam Worthington élete kihívása: nyugton maradni 20 emelet magasan
2012. február 04.  20:02
Oliver Stone beszáll a drogháborúba
2012. február 04.  18:19
Ryan Reynolds kiütötte Denzel Washingtont
2012. február 04.  16:35
Demi Moore nem megy rehabra
2012. február 04.  14:49
Zoe Saldana és Bradley Cooper egy pár
2012. február 04.  13:00
Ashley Greene-nek nem megy a szekér
2012. február 04.  11:11
Első kép a készülő James Bond filmből
2012. február 05.  06:10


Daniel Craig már harmadik alkalommal alakítja Ian Fleming 007-es ügynökét, James Bondot az ősszel mozikba kerülő szuperprodukcióban, a 007 – Skyfallban (Skyfall).




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011