Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Chris  Hemsworth  Hugh  Grant    Madonna


Jackson és Mercury közös, eltitkolt dalai

2009. június 30.  20:10

Brian May azt állítja, hogy húsz évvel ezelőtt a két híresség több közös dalt is készített, de ezek azóta sem láthattak napvilágot.

A Queen együttes gitárosa elmondta, hogy Michael Jackson és Freddie Mercury készítettek néhány közös dalt, még húsz évvel ezelőtt, amiket Jacko otthonában rögzítettek,mikor a zenekar Amerikában turnézott.

„Gyakran meglátogatott minket, ha Amerikában jártunk. Freddie és ő jó barátok lettek. Annyira jók, hogy felvettek néhány közös dalt Michael otthonában, amik aztán sosem láttak napvilágot.” – mesélte May.

A világhírű zenész így emlékezett az elhunyt sztárra – „Azt hiszem a világ színesebb hely lett a munkáitól, ő egy igazán csodálatos előadó volt. Megtestesített mindent, ami egy igazi művész jellemzett, az egész testét és lelkét a művészetnek adta. Csak azt remélem, hogy boldogan ment el, hatalmas várakozásokkal és reményekkel a szívében a visszatérésével kapcsolatban.”

May azt is elmondta a Queen együttes egyik nagy sikerét is Jacksonnak köszönheti, ő volt az ugyanis, aki biztatta őket, hogy adják ki az Another One Bites The Dust című dalt, ami listavezető lett az Egyesült Államokban.

„Michael egyszer hallotta Another One Bites The Dust-ot, amikor meglátogatott minket a The Game turnén és közölte velünk, hogy nem vagyunk normálisak, ha ezt nem adjuk ki” – emlékezett vissza a gitárvirtuóz.


ildikroó
Forrás: One Média

A Jackson család bűncselekményre gyanakszik
2009. június 29.  20:30
Nem Jacko a gyerekek apja?
2009. június 29.  19:35
Első információk Jackson boncolásáról
2009. június 29.  14:03
Jacko gyerekeit a menedzser értesítette a tragédiáról
2009. június 29.  07:30
Michael Jackson-t újraboncolják?
2009. június 27.  23:35
Jackson gyermekeit a nagymama nevelheti fel
2009. június 26.  19:41
Jól fizet Michael Jackson halála
2009. június 26.  18:20
Meghalt Michael Jackson
2009. június 26.  00:09
Michael Jackson
Freddie Mercury
100% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Rumer fellépett a Fehér Házban
2012. május 24.  23:50
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00


Az hagyján, hogy hetek óta nem alszik Chris Hemsworth nemrég született kislánya, India miatt, most újabb csapás fenyegeti.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011