 |
2009. június 27. 09:30
Akár hat hétbe is beletelhet, mire megtudhatjuk, hogy mi okozta Michael Jackson tragikus halálát.
A Pop királya csütörtök délután hunyt el, az első hírek szerint keringési zavarok következtében megállt a szíve. Michael Jackson mindössze ötven éves volt és a hetekben kezdte volna meg nagy visszatérő koncertsorozatát Londonban.
Az első információk szerint a boncolás eredményét már pénteken nyilvánosságra hozzák, de az ügyében vizsgálódó halottkém közölte, hogy akár hat hétig is elhúzódhat a nyomozás, mivel semmi nem utal idegenkezűségre.
„A halál okának megállapítását elhalasztottuk, ezt azt jelenti, hogy az orvos szakértő számos vizsgálatot rendelt még el, például toxikológiai elemzést. Ezeknek az eredményére pedig akár hat hetet is várni kell. Amikor mindent tesztet visszakapunk, akkor tudjuk csak teljes biztonsággal megállapítani a halál tényleges okát. Semmilyen külső vagy belső sérülést nem találtunk Mr. Jackson testén, így az idegenkezűséget elvetettük.” – közölte a fő halottkém, Craig Harvey.
Eközben a gyászoló család, Michael gyermekeivel együtt, a szülők házában jött össze. Mivel a testet már megkaphatják, így elkezdhetik szervezni a temetését.
Korábbi hírek szerint a három árva gondozását a popsztár édesanyja vállalta magára, de időközben napvilágot látott, hogy Michael második felesége, Debbie Rowe nem mondott le a váláskor a két idősebb kicsiről, így ő lehet a törvényes gyámjuk. A család azonban már most bejelentette, hogy mindent megtesznek a gyerekekért, hogy velük maradjanak, mivel hozzájuk tartoznak és nem is ismerik a volt feleséget. |