Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jane  Fonda  Ákos   Robert  Downey Jr.


Karrierszünet: Sean Penn kiszállt

2009. június 19.  09:24

Sean Penn mindkét készülő filmjéből kiszállt. Szóvivője rövid közleményben jelentette be, hogy a színész nem folytatja egyik mozi elkészítését sem, döntésének okairól pedig nem kíván részletesebb tájékoztatást adni.

A meglepő bejelentéssel egy időben a Milk című film főszerepéért Oscar-díjat nyert sztár visszavonta a válókeresetet, melyet felesége ellen nyújtott be a múlt hónapban. Mindezen hírek megerősíteni látszanak azokat a híreszteléseket, miszerint Penn a következő egy évben nem vállal semmilyen munkát, mivel szeretne teljes egészében magánéletére koncentrálni és rendbe hozni házasságát Robin Wright Penn-el. A jelek szerint tehát mégsem teljesen igazak a pletykák, miszerint a negyvenkilenc éves Penn az ifjú színésznő, Natalie Portman miatt már el is hagyta volna feleségét. A pár egyébként egyszer már - 2007-ben -, tizenhárom együtt töltött év után, a szakítás mellett döntött, de végül mégis együtt maradtak, és lefújták a válópert.

Szűkszavúan indokolt döntésével a színész komoly kihívás elé állította a főszereplő nélkül maradt filmek producereit. A Cartel készítői szinte azonnal nekiláttak az új főszereplő keresésének, a The Three Stooges kapcsán viszont még nem tudni, ők is másik színész után néznek, vagy megvárják, míg Penn visszatér. Nehezíti persze a dolgukat a többi főszereplő, az Oscar-díjas Benicio del Toro és Jim Carrey időbeosztása is, akik egyszerre több más filmen is dolgoznak.

A rajongóknak persze nem kell elkeseredniük, nem maradnak Sean Penn-film nélkül idén sem. Két filmje –The Tree of Life és a Fair Game - ugyanis már elkészült, s hamarosan bemutatásra kerülnek.
/KCs


Forrás: One Média

Natalie: Semmi közöm Sean Penn-hez
2009. május 20.  19:09
Sean Penn beadta a válókeresetet - egyszer már megtette...
2009. május 02.  08:57
Oscar 2009 összefoglaló: a Gettó milliomos nyolc Oscar-díja, Winslet és Penn a legjobb főszereplő
2009. február 23.  06:03
Sean Penn
Sean Penn
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Rumer fellépett a Fehér Házban
2012. május 24.  23:50
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00


Az hagyján, hogy hetek óta nem alszik Chris Hemsworth nemrég született kislánya, India miatt, most újabb csapás fenyegeti.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011