 |
2009. június 20. 01:10
„A szerelem az igazi válasz” – mondta titokzatosan Bruce Willis, mikor a riporter a márciusi esküvőről faggatta egy amerikai magazinnak adott interjúban. „Soha nem gondoltam volna, hogy valaki más ilyen hatással lehet rám” – célzott volt feleségére, Demi Moore-ra, akivel, tíz évvel ezelőtti válásuk óta, nagyon jó kapcsolatban vannak.
A Hatodik érzék és a Sin City ötvennégy éves sztárja valamivel több, mint egy éve van együtt Emma Heming fotómodellel, és a közel huszonnégy évnyi korkülönbség ellenére nagyon jól egymásra találtak. A színész az interjúban hosszan és lelkesen beszélt arról, hogy a válása óta, rövidebb-hosszabb próbálkozásokat leszámítva „magányos boldogtalanságban” teltek napjai. Igazi, szenvedélyes szerelemben már nem reménykedett, így elhatározta, soha többé nem nősül meg. Tavaly azonban találkozott Emmával és ezt az elhatározását igen hamar feladva, Willis megkérte a lány kezét.
A romantikus kapcsolatra azért némi árnyékot vet a bulvársajtó. Sokan vélik tudni ugyanis, hogy a sztár csupán volt feleségét keresi fiatal kedvesében, mivel ennyi idő után is hozzá fűzik gyengéd érzelmek. Való igaz, az ex-házaspárról annak idején – mielőtt Demi hozzáment Ashton Kutcher-hez - keringtek olyan pletykák, miszerint újraházasodnak, ráadásul Emma ijesztően hasonlít a fiatal Demi-re, azonban ezen ők csak nevetnek. „Demi és én elhatároztuk, elsők a gyerekek, bármi történjék is. Nagy szerencse, hogy ilyen jól érezzük magunkat együtt. Szeretem és tisztelem őt azért, ahogy az életét éli.” – tette hozzá Willis.
A jelek szerint pedig a szoros kapcsolatban álló család jól kiegészült az új feleséggel, akit állítólag nem csak a gyerekek, Rumer, Scout, és Tallulah, de a volt feleség és annak új férje is jól fogadott. „Igazi, jó kis banda lettünk így együtt” – lelkesedett az újdonsült férj – „Persze, tudom, a válás után leginkább a harag és az irigység a jellemző, de szerencsére nálunk ez nem így van, és ez nagyszerű dolog.”
/KCs
|