 |
2009. június 16. 22:42
A Kvantum csendjéből megismert Bond-lány hozzámegy a főszereplő egyik kaszkadőréhez.
Gemma Arterton eljegyezte magát barátjával. A titokzatos férfi nevét nem hozták nyilvánosságra, azt azonban tudni vélik, hogy a legutóbbi Bond-film forgatásán jöttek össze, mivel a férfi volt Daniel Craig test-dublőre. Az eljegyzésre egy angliai zenei fesztiválon került sor.
Egy szintén ott szórakozó szemtanú elmondta – „Gemma nagyon izgatottnak tűnt, minden ismerősének elmondta a nagy hírt és, hogy milyen boldog. A vőlegénye is vele volt és látszólag teljesen odavannak egymásért.”
A 23 éves színésznőt, aki korábban egy kaszkadőrrel járt, először márciusban hozták hírbe a férfivel. Akkor egy ismerős azt mondta – „Aranyosak együtt és úgy tűnik szeretik egymást. Jó látni, hogy Gemma ilyen boldog. A Kvantum csendjének forgatásán ismerkedtek meg, a fiú volt David testdubőre és az első perctől kezdve látszott, hogy valami van köztük a levegőben. Pár hónapja együtt vannak és minden jól működik.” |