Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Chris  Hemsworth  Elizabeth  Hurley  Mena  Suvari


Ingyenkoncert a Parkban

2009. június 10.  21:24

„Bárki, aki megőrizte a jegyét, visszakapja a koncert árát” – mondta Noel Gallagher, az Oasis együttes gitárosa a június 4-i, Manchesterben tartott koncertjükön. Hiába volt ugyanis a hónapokig tartó, rendkívül alapos szervezés, a fellépő technikai hibák miatt mégis több mint fél órára le kellett állítani a bulit.

Az együttes felajánlása nyomán, ha minden jegyet visszaváltanak a rajongók, közel három millió font bevételtől esnek el a szervezők. Erre azonban kevés az esély. A BBC Rádiónak betelefonáló résztvevők többsége ugyanis azt mondta, nagyon becsülik az Oasis nagyvonalúságát, de annak ellenére, hogy „voltak technikai gondok”, a koncerten „remek dalokat lehetett hallani”, így amit a pénzükért vártak, végül is megkapták.

Az együttes már csak azért is nagyon sajnálta a malőrt, mivel négy év után először léptek fel abban a városban, ahonnan karrierjük 1991-ben elindult. A Heaton Parkban összegyűlt hetven ezres közönség végül mégis hallhatta az Oasis olyan slágereit, mint a Wonderwall, a The Shock of the Lighting, vagy a Don’t Look Back in Anger.


Noel Gallagher briliáns szólókarriert tervez
2008. október 11.  14:00
Noel Gallagher
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
A cég (The Firm) maraton és számos filmklasszikus Pünkösdkor az AXN-en
2012. május 25.  19:10
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Rumer fellépett a Fehér Házban
2012. május 24.  23:50
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00


Az hagyján, hogy hetek óta nem alszik Chris Hemsworth nemrég született kislánya, India miatt, most újabb csapás fenyegeti.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011