 |
2009. június 09. 23:20
Az örökösnőről már mindenki láthatott egy érdekes filmet, amelyben a kedvesével tölti az idejét. Most azonban állítólag egy másik lánnyal cicázott, pénzért.
Elizabeth Jawhary, Paris Hilton egykori barátnője azt állítja, hogy az örökösnővel együtt privát showkban mutatták meg magukat gazdag üzletembereknek. A szőkeség magán kívül van a dühtől és mindent tagad.
„Sokszor buliztunk együtt. Vannak pasik, akik fizetnek, ha nézhetik a lányokat közben. Én benne voltam az ilyesmikben. Egyszer Paris is csatlakozott, mindenki levetkőzött, még ő is.” – mondta a lány, aki most jelentetett meg egy könyvet a gazdag lányhoz fűződő barátságáról és szaftos ügyeiről.
Az állítólagos barátnő azt is elárulta, hogy egy-egy ilyen műsornak 5000 dollár volt az ára, de azt sosem látta, hogy Paris elfogadta-e a pénzt.
A híresség szóvivője közölte, hogy valamennyi állítás „rosszindulatú koholmány” és „elejétől a végéig csak kitaláció”. |