 |
2009. május 20. 21:21
Barátnőjével, Diával érkezett Balatonfüredre a 41. Kékszalag T-Mobile Nagydíj oktatására a többszörös világbajnok úszó.
Cseh Laci azonban már rutinos vitorlázóként lépett a fedélzetre, a világklasszis ugyanis nagy rajongója ennek a sportágnak is, s versenyzőként indult is nagyhajós bajnokságon.
„Úszástudás-igazolást kell bemutatni minden vitorlázó-tanoncnak, mielőtt elkezdődik az oktatás” – viccelődött Cseh Lacival a felkészítő edző, Láng Péter. A többszörös Európa-bajnok épp a balatonfűzfői edzőtáborból érkezett, hogy kicsit kikapcsolódjon és egyik imádott hobbijának, a vitorlázásnak szenteljen pár órát.
„Nem ez az első vitorlázós élményem, tavaly októberben igazi versenyzőként ültem a Gerő András kormányozta Carmen fedélzetén az Adrián” – mesélte a Pekingi Olimpia legeredményesebb magyar sportolója. „ Akkor még nagyon ismeretlen volt számomra ez a sport, de az ott töltött két nap alatt nem kímélt a csapat, s engem is megcsapott a vitorlázás szépségének és izgalmának szele. Most pedig boldogan jöttem, hogy elmélyítsem a tudásomat. Sokat kell még tanulnom, de talán nem vagyok reménytelen eset” – nevetett a világbajnok. „Valahogy a vitorlázás alapjai, a víz és a természet szeretete a kódolva van a génjeimben.
Az oktatás általános sorrendje ugyan kicsit felborult nálam, hiszen a gyakorlatban kezdtem, s most kaptam meg hozzá az elméleti magyarázatot. Azt pedig most értettem csak meg, milyen csodálatos dolog azzal vitorlázni, akit az ember nagyon szeret. Dia is nagyon élvezte a közös oktatást, s ugyan nem mondta ki, de láttam a szemében, ez volt az első, de biztosan nem az utolsó vitorlázós élményünk.”
Fotó: Just Creative/Klein Péter |