 |
2009. május 17. 01:23
A pénteki diadal után a Salgó-Gemer Rally első versenynapja nem kedvezett a Synergon Turán Motorsport csapatának.
Turán Frigyes és navigátora, Zsiros Gábor az első gyorsasági szakaszán lecsúszott az útról és a 75. helyre tudott csak visszajönni. Kiváló versenyzéssel végül a magyar értékelésben a hetedik helyen futottak be a Peugeot 307 WRC-vel.
„Az első „erdőjáró” szakasz után, az összes gyorsasági második helyen zártuk” – mesélte Turán Frici. „Azért is fáj nagyon a szívem, mert a csúszással most már biztos, hogy a második helyünket hagytuk az erdőben.”
„A nézők azonnal segítségünkre siettek, ahogy meglátták, hogy bajba kerültünk” – vette át a szót a navigátor. „Az autó azonban meg sem moccant, mert az alja felült és a kerekek hiába forogtak, nem tudták megmozdítani a kasztnit. Már majdnem keresztet vetettünk a versenyre, amikor a nézők szóltak, hogy ha pár métert tolatunk, vissza tudunk kerülni az aszfaltra. Így tettünk, s ugyan két és fél perces plusszal, de folytathattuk a versenyt.”
Friciék bíznak abban, hogy a holnapi, már hazai útvonalon zajló versenynap kedvez majd nekik.
„Próbáljuk a legjobbat nyújtani, sietnünk kell, hiszen minden pont számít. Gáborral értékelünk, egyeztetünk, aztán pihenünk, hogy holnap friss aggyal, teljes gőzzel állhassunk rajthoz.”
Holnap folytatódik a küzdelem a legjobb helyezésekért, 10 óra 28 perckor indul a rajt a Zagyvaróna-Cered/1 gyorsasági szakaszon.
|