 |
2009. május 18. 21:10
Az olimpikont úszókarrierjére emlékeztette a Kalandra fal!
A Cool délutáni műsorában Kovács Ági mesélte el élményeit az ember-tetrisz show szerdai adásáról, ott ugyanis az egykori úszónő Szandi és Kasza Tibi oldalán szállt harcba a kék csapat és a falak ellen. Ági elmondta, gyakorlatilag egy megszokott közegben érezhette magát, hiszen a csillogó öltözék az úszódresszre emlékeztette, a medence és a hatalmas csobbanások pedig az úszóedzések hangulatát elevenítették fel benne:
- Egy kis nosztalgia volt, nagyon élveztem! Még az eséseknek is örültem!- mesélte a Cool Live mai vendége, akinek – így már nem titok - jutott bőven a medencébe hullásból. A csapatok ezúttal filmes feladatokat kaptak, a Mátrix, a Pókember és Superman kalandjai is felelevenültek a falakon. Ágit érte az a megtiszteltetés, hogy elsőként léphetett a veszélyzónába, az akadályt pedig magabiztosan hárította, nem úgy, mint a páros feladatoknál: egy alkalommal Superman, azaz Kasza Tibor karjaiba kellett feküdnie, de életmentő repülés helyett óriási süllyedés lett a dolog vége: - Húú, az nagyon tetszett! Még be is ragadtam a fal nyílásába, aztán egy nagy csobbanás közepette kerültem el medencében!
Ágit tehát egyáltalán nem zavarta, hogy vizes lesz sőt, műugró múltjának köszönhetően újabb emlékei elevenültek fel a stúdióban. A hazai pálya előnye tehát adott volt a számára, magabiztosságából pedig csapattársai is merítettek némi bátorságot, a csapatfalat ugyanis játszi könnyedséggel teljesítették úgy, hogy egyáltalán nem értek hozzá. A remek szereplésnek köszönhetően végül kiérdemelték a középdöntőbe jutást, ráadásul azzal is egyedül ők büszkélkedhetnek az eddigi csapatok közül, hogy náluk volt az egyetlen játékos, aki nem esett a medencébe: Szandi ugyanis minden akadályt tökéletesen hárított!
|