Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Chris  Hemsworth  Ákos   Mena  Suvari


Geszti Péter díjat adott Terecskei Ritának

2009. május 02.  11:08

Terecskei Rita egy csillogó serleggel, egy bokrétával és egy életre szóló élménnyel tért haza Bajáról. A Zanzibár énekesnője negyedikként végzett az első Bácskai Vágta fogathajtó versenyén, a Nemzeti Vágta előfutamán.

Terecskei Rita szívesen mondott igent a Bácskai Vágta szervezőinek, akik arra kérték, hajtson fogatot a rendezvényen. Az énekesnő örömmel vett részt a versenyen annak ellenére, hogy ezelőtt csak lovagolt, de még soha életében nem hajtott fogatot.

A rendezvényre Geszti Péter is ellátogatott, akit védnöknek kértek fel a helyiek. A regionális szintű esemény célja az volt, hogy egy kellemes hangulatú lovasversenyen eldöntsék, ki képviselje a húsz települést magába foglaló Bajai Kistérséget a május 30-31 és június 1-je közötti Nemzeti Vágtán.

Az eseményre páratlan létszámú közönség, mintegy tízezer ember látogatott ki, akik együtt izgultak településükért. Nem egyszer láthattunk esést, de szerencsére senki sem sérült meg. A programok alatt bográcsételek, finom borok és pálinkák, népviseletbe öltözött asszonyok és családok fogadták az érdeklődőket. A Nemzeti Vágta kreatív igazgatóját minden település megvendégelte, hol egy tál ételre, hol pedig egy pohárka finom borra, esetleg pálinkára.

„Hihetetlen öröm volt látni, hogy a Nemzeti Vágta gondolatát a Bajai Kistérségben önállóan megvalósították, és létrehoztak egy olyan rendezvényt, amely annyi embert mozgatott meg, mint korábban egyetlen ilyen típusú esemény sem. A polgármesterektől megtudtam, hogy a lovasversenyen olyan települések is részt vettek, akik a közös összejöveteleken soha nem jelennek meg. Rengeteg nyitott, jókedvű emberrel találkoztam. Ez éppen olyan hangulatú rendezvény volt, mint a Nemzeti Vágta” – számolt be a hétvégi lovasversenyről Geszti.

A versenyt Érsekhalma lovasa, Molnár Gyöngyi nyerte, tehát ő képviseli a térséget a május 30-31 és június 1-je közti Nemzeti Vágtán.
Nem meglepő, hogy ismét női győztest ünnepelhettünk. Mint ahogy a tavalyi Nemzeti Vágtát Suták Vanda nyerte, úgy ebben a versenyben is a nők diadalmaskodtak.

A döntőben egy fiú kivételével a gyengébbik nem futott. Geszti Péter viccesen meg is jegyezte, a lovaglás lehet, hogy nem is a férfiak sportja.

A fogathajtók show-ja hasonlóan színvonalasra sikerült, mint a lovasok versenye. Terecskei Rita a futam közben tanult meg fogatot hajtani, és tizenöt versenyző közül a negyedik legjobb eredménnyel végzett.

„A fogat tulajdonosa, Kulistity Zoltán megdicsért, szerinte őstehetség vagyok. Igaz, a verseny alatt sokat segített, szinte ő hajtotta a lovakat, de a felvonuláson már egyedül vezettem végig a pacikat a városon” – dicsekedett el az énekesnő, aki megjegyezte, egyáltalán nem érezte veszélytelennek a fogathajtást. Egy-egy élesebben vett kanyarban akár fel is borulhattak volna.

„Meghívást kaptam Érsekhalma lovas rendezvényére is, ahol tovább képezhetem magam” – tette hozzá az énekesnő, aki a nyár végére gyakorlott lovassá és fogathajtóvá válhat.

A Zanzibár énekesnője Stohl Andrással, Pintér Tiborral, Oszter Alexandrával és hasonlóan rutinos vágtázókkal együtt elindul a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamán, ahol ismét bizonyíthat. Ezúttal viszont nem a negyedik helyre pályázik.


Forrás: Red Lemon

Geszti Péter esete Overdose-zal
2009. április 22.  11:09
Terecskei Rita fogatot hajt a Vágtán
2009. április 20.  09:27
Stohl András és Oszter Alexandra igent mondott Geszti Péternek
2009. április 14.  11:07
Geszti Péter
Zanzibár
100% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
A légkörben égnek el a Star Trek sztárjának hamvai
2012. május 25.  17:30
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Rumer fellépett a Fehér Házban
2012. május 24.  23:50
Jane Fonda odavan Jennifer Lopez-ért
2012. május 24.  22:12
Szegény Chris Hemsworth tanulhat spanyolul
2012. május 25.  19:00


Az hagyján, hogy hetek óta nem alszik Chris Hemsworth nemrég született kislánya, India miatt, most újabb csapás fenyegeti.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011