 |
2009. április 07. 17:49
Az énekesnő április 2-án – egy nappal a tárgyalás előtt – már biztosra vette, hogy megkapja az engedélyt a 4 esztendős Mercy James örökbefogadására, de a pénteki tárgyaláson csalódnia kellett.
Madonna annyira biztos volt benne, hogy már a kislánnyal együtt távozik Malawi-ból, hogy április 2-án már bulit is tartott Mercy tiszteletére. Így hát hidegzuhanyként érte, amikor a bíróság pénteken úgy döntött, mégsem engedélyezi az örökbefogadást.
Az ünnepségen jelen volt Mercy két nagybátyja, Peter Baneti és John Ngalande, valamint az adoptálást intéző dolgozók, az ottani kormány képviselői, illetve a Raising Malawi Academy tanárai. A csütörtöki bulin egyébként hivatásos táncosok is szórakoztatták Madonna vendégeit.
Néhány napja Baneti a Us Magazine-nak elmondta: „ Mercy számára biztosított a megfelelő képzés távol a falunk nyomorától. Ugyanakkor Madonna ígéretet tett arra, hogy nem szakítja el őt majd malawiai gyökereitől.”
A bíróság arra hivatkozva utasította vissza az énekesnő kérelmét, hogy csak az lehet örökbefogadó szülő, aki legkevesebb 18 hónapig él a dél-afrikai államban. Madonnának joga van fellebbezni a döntés ellen.
(Schöffer Szilvia)
|