Hírek
Sztártár
Felhasználó
E-mail:
Jelszó:
 Lindsay  Lohan  Hugh  Jackman  Lindsay  Lohan


Madonna ezúttal kislányt fogad örökbe

2009. március 31.  19:16

Nemrég számoltunk be róla, hogy az énekesnő fontolóra vette egy újabb gyermek örökbefogadását, azóta pedig el is döntötte, hogy egy 3 éves kislányt vesz magához.

Madonna választása Mercy James-re esett, akit szintén egy malawiai árvaházból adoptál, ahogyan 3 évvel korábban kisfiát, David Banda-t is. A kislány szülei nem élnek, Madonnánál azonban egyből nagy család fogadná, hiszen ő lenne a negyedik gyermek a családban.

Madonna még Mercy érdekében sem vett vissza kicsapongó életviteléből: mióta kimondták második válását, egy 22 éves brazil modellsráccal randizott, majd a Yankee´s sztárjának , Alex Rodriguez-nek csavarta el a fejét, aki ráadásul házas ember.

A malawiai Gyermekvédelmi Hatóság illetékese kifejezte aggályait az örökbefogadást illetően: ˝ A hivatalos szabályzatunk értelmében nem támogatjuk, hogy az országban élő gyermekek csonka családba kerüljenek. Madonna utóbbi szerelmi kapcsolatai negatívan hathatnak az adoptálásra.˝


Az első bírósági tárgyalás hétfőn lesz, mellyel kapcsolatban eddig még nem sikerült Madonna szóvivőjét megszólaltatni.



(Schöffer Szilvia)

Madonna újabb örökbefogadásra készül
2009. március 23.  06:03
Madonna és Tina Turner is bevadul a bőr illatától
2009. március 15.  14:44
Madonna adományt küldött egy malawiai árvaháznak
2009. március 01.  06:26
Meztelen Madonna-kép 37 500 dollárért
2009. február 19.  09:44
Augusztus 22-én jön Budapestre Madonna!
2009. február 12.  09:16
Guy Ritchie szerint Madonna szektás?
2009. január 31.  06:40
Madonna lánya a színészet felé kacsingat
2009. január 08.  17:04

Madonna
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Szeptember 9-én Frankenstein-éj
2010. szeptember 08.  11:24
Zac Efron a lopás művésze
2010. szeptember 08.  08:25
Paula Patton és egy lehetetlen küldetés
2010. szeptember 08.  07:03
Jamie Lee Curtis: Lindsay megérdemel egy második esélyt
2010. szeptember 08.  05:22
Volosinovszki György is VIVA VJ szeretne lenni
2010. szeptember 08.  00:02
A The Jonas Brothers Sikertippjei a tehetségkutatók versenyzőinek
2010. szeptember 07.  22:32
Jön a Linkin Park új lemeze
2010. szeptember 07.  21:08
Monica Bellucci csatlakozott a Manual of Love 3 stábjához
2010. szeptember 07.  19:47
Kiszivárgott Mariah Carey új albumának címe
2010. szeptember 07.  18:24
Barrymore új rendezői forgatókönyv után kutat
2010. szeptember 08.  09:53


Hollywood gyermeke. Lehetne így is nevezni Drew Barrymore színésznőt, aki kisgyermekkora óta forgat, a keresztapja pedig nem más, mint Steven Spielberg. De azt kevesen tudják, hogy Drew rendezte a 2009-es Hajrá Bliss! című filmet és a kamera túloldalán is imád dolgozni.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp Minden fontos hír egy helyen!
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2010