 |
2009. március 29. 11:10
Goda Krisztina filmrendező visszatért Londonba, ahol filmes tanulmányait végezte, hogy alkotótársával, Divinyi Rékával eltöltsenek egy felejthetetlen hétvégét.
A brit fővárosban a két barátnő többek között bejárta a nagysikerű Notting Hill forgatási helyszíneit, és megnéztek két remek darabot, a Billy Elliot című musicel-t a Victoria Palace Színházban, valamint a 39 lépcső című bűnügyi komédiát, amely Alfred Hitchcock filmjének színpadi adaptációja.
Nagy-Britannia kulturális választéka szinte végtelen, így nem csoda, hogy Goda Krisztina, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem, és a Kaméleon című filmek rendezője örömmel tér vissza újra meg újra Londonba, ahol korábban több évig élt, hiszen a National Film and Television School-ban végezte tanulmányait. Barátnőjével Divinyi Rékával, aki az említett filmek forgatókönyírója, nekivágtak a brit fővárosnak, hogy egy kellemes tavaszi hétvégét eltöltsenek sok izgalmas programmal tarkítva.
Bár Londont 3 nap alatt képtelenség bejárni, Goda Krisztáék mégis gazdag programot állítottak össze maguknak a hosszú hétvégére. Elsőként a London Eye-ról csodálták meg a város különböző nevezetességeit, majd ellátogattak a Tate Modern-be, később pedig a nyüzsgő Notting Hill-t is felfedezték. A lányok esténként sem unatkoztak, első nap a lenyűgöző Billy Elliot musicel élményével lettek gazdagabbak, másnap pedig egy izgalmas bűnügyi komédián, a 39 lépcső című színdarabon szórakoztak.
„Azért választottam a Billy Elliot előadást, mert szerettem a filmet, gondoltam a musical-lel sem lőhetek nagyon mellé, de azt nem sejtettem, hogy életem egyik legnagyobb színházi élményében lesz részem. Az első jelenet után eltátottam a számat, aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is nagyon érdemes becsukni a végéig. Amit láttunk az a rendezés, a színpadtechnika, a koreográfia, és természetesen a színészet magasiskolája.“-mesélte élményét Divinyi Réka.
Ha Goda Krisztináék programjait olvasva bárki kedvet kapott, hogy eltöltsön barátnőivel egy igazi csajos hétvégét Nagy-Britanniában, nem kell mást tennie, csak regisztrálni a http://comeongirls.visitbritain.hu oldalon a játék főnyereményéért, egy négy fős londoni utazásért. A nyertesek három fantasztikus napot tölthetnek majd el a brit fővárosban, megnézhetnek egy musicalt a West End-en (Dirty Dancing), felülhetnek a London Eye óriáskerékre, részt vehetnek egy fantasztikus buszos városnézésen, vendégül látja őket a Westfield bevásárlóközpont és még sok más izgalmas program várja Őket.
A VisitBritain arra gondolt, hogy készít egy külön weboldalt, ahol részletesen bemutatja, mit kínál Nagy-Britannia a lányoknak. Egy olyan weboldalt, ahol a látogató megtalál mindent a
nagy-britanniai vásárlási lehetőségekről, színházakról, gasztronómiáról, kiállításokról, divatról és más érdekességekről.
Hogy még izgalmasabb legyen a dolog, az oldalon személyre szabott tippeket is kaphat az olvasó arról, hová lenne érdemes ellátogatnia Nagy-Britanniában. A főoldalon található gombokat be lehet állítani a látogató érdeklődési köreinek megfelelően, és máris elkészülnek a személyreszabott stílustippek.
További részletek és regisztráció a http://comeongirls.visitbritain.hu oldalon 2009. április 12-éig.
|