 |
2009. március 19. 22:41
A nagy visszavonulás előtt álló énekes még utoljára megdöntött egy rekordot: a szervezőktől származó információk szerint 750 ezer rajongó döntött úgy, hogy részt vesz Jackson utolsó fellépéseinek valamelyikén – írja a Telegraph.co.uk.
A mostanra 50 fellépésre bővülő koncertsorozatra az eddigi legszédületesebb tempóval találtak gazdára a jegyek egész Londonban: másodpercenként 11 darabot foglaltak le, óránként pedig 40 ezer kelt el a belépőkből, melyek ára 50 és 75 font között mozog. Egy 19 éves fiatal állítólag két teljes napig állt sorba, hogy ott lehessen Jacko koncertjén, és amikor megvette a jegyet, örömében elsírta magát, és úgy nyilatkozott, megérte ennyit várni. Az EBay-en árverésre került darabok kiinduló ára több ezer font.
Chris Edmonds, a Ticketmaster nagy-britanniai vezérigazgatója hozzátette: „ Gyakran hallunk példa nélküli keresletről, de most egy élő fellépésnél tapasztalhattuk ezt.”
Randy Phillips, az AEG elnöke elmondta: „ Az elmúlt hét volt a legmegdöbbentőbb, amit pályám során átéltem a szórakoztatóiparban.”
(Schöffer Szilvia) |