 |
2009. március 09. 20:16
A sármos színész kapta a főszerepet Christopher Nolan készülő filmjében, az „Inception”-ben. Nolan korábban a „The Dark Knight (Sötét lovag)” rendezését vállalta magára, mellyel nem is járt rosszul: összesen 12 nevezést kapott, kettőt pedig díjra válthatott be, és filmje az év hollywoodi mozija lett tavaly.
A 34 éves DiCaprio-t eddig három filmjéért jelölték Oscar-díjra, legutóbb a 2007-es „Blood Diamond” miatt. A Berlini Filmesztiválon Rómeó szerepéért a legjobb színészként vehette át az elismerést. Egyik legnagyobb sikerének a „Titanic” számított, amiben Kate Winslet tragikus sorsú szerelmét játszotta el. A hajószerencsétlenség 1997-es feldolgozása összesen 11 Oscar-díjat kapott, ebből kettőt a 34 éves Leo vehetett át. A karrier mellett a magánéletben is szerencsésnek mondható: 3 évig volt együtt a csábos Gisele Bündchen modell-lel, akivel a People magazin szavazásán a világ legszebb párjának választották meg.
A sci-fi bemutatójára 2010 nyarán kerül sor, tartalmáról pontos információk még nincsenek.
Schöffer Szilvia) |