 |
2009. március 03. 21:14
Kate Winslet számára igazán sikeres az idei esztendő, hisz eleddig szinte semmilyen komoly díjat nem nyert, aztán az elmúlt bő két hónapban minden fontos elismerést bezsebelt, köztük mégis a legutóbbi a legkedvesebb.
Bennfentesek szerint Kate Winslet még a vécére is a február utolsó vasárnapján megnyert Oscar-díjával jár a színésznő. Minderről őszintén vallott Oprah Winfrey showjában is, Winslet elmondta, valóban beleszeretett az Oscar-díjba, amelyet a világ legrangosabb filmes elismerésének tart.
Pedig, január elején a Golden Globe-on rögvest duplázni is tudott, A szabadság útjai illetve A felolvasó révén két Aranyglóbusz díjat is átvehetett, majd jött a szakma elismerése, a SAG-díj, aztán a szakértők szerint a harmadik legrangosabb filmes díjnak számító Brit Awards-on elért siker, végül pedig az Oscar-díj.
A színésznő A felolvasó főszerepének köszönhetően hatodik jelölését tudhatta maga mögött, ám eleddig egyik másikat sem tudta az Aranyszobrocskára váltani. Hasonló volt a helyzet a Golden Globe-on is, ahol szintén összesen hatszor volt jelölve, a győzelem viszont 2009-ben sikerült először.
|