 |
2009. február 21. 08:00
Az énekes John Legend és a színész Will Smith is elmondta véleményét a Rihanna és barátja, Chris Brown közötti, egyre komolyabbá váló ügyben.
Will elmondta, hogy korábban feleségével, Jada Pinkett-tel együtt mindkét félnek felajánlották segítségüket, most azonban úgy érzi, mindenkinek az a legjobb, ha visszavonja támogatását. Elmondása szerint: „ Most arra van a legnagyobb szükségük, hogy egyedül hagyják őket, és közösen tudják megoldani a problémáikat”. Az embereknek előbb egy kicsit el kéne gondolkodniuk, mielőtt ítélkeznek ebben a dologban. Nem hiszem, hogy ez a mi dolgunk, és azt sem, hogy a sajtóé.”
Legend annyit fűzött hozzá, hogy „nem tudhatjuk, mi van legbelül az emberekben, és mi váltja ki azt, amit tesznek. Megdöbbentett, amikor tudomást szereztem erről az egészről, mert ilyesmit el se tudtam volna képzelni Chris-ről. Ha valóban ilyet tett – ami elfogadhatatlan – vállalnia kell a következményeket is.”
Brown elmondta, hogy nagyon el van keseredve a történtek miatt, ebben a helyzetben leginkább családjára és Istenre támaszkodik, hogy támogatásukkal jobb emberré válhasson – olvashatjuk a yahoo.com-on.
(Schöffer Szilvia) |