 |
2009. február 19. 09:44
37 500 dolláért kelt el egy aukción az a fotó, amelyen a 20 éves Madonna kendőzetlenül mutatja meg bájait.
Egy ismeretlen vásárolta meg a képet, melynek kikiáltási ára 15 ezer dollár volt egy New-York-i árverésen. Madonna Louise Ciccone 1979-ben jelentkezett először egy magazin hirdetésére, melyben meztelen modelleket kerestek. Ekkor még csak 25 dollárt kapott az elkészült fotósorozatáért, emellett táncosnőként kereste kenyerét. Lee Friedlander róla készült művészi összeállítása 1985-ben jelent meg a Playboyban, melynek akkori címlapján Goldie Hawn szerepelt. A fotós úgy nyilatkozott Madonnáról: „Nagyon magabiztos nőnek látszott. Azt mondta, mostanában akar alapítani egy zenekart, de én nem vettem komolyan, hiszen ez gyakori az ő korában. Viszont profi modell volt.”
A múlt csütörtöki árverés a befejezése volt annak a sorozatnak, melynek keretében az ismert erotikus magazin képeit bocsátották eladásra. A többi –összesen 5- munka együttesen 7170 dollárt hozott a konyhára. A körülbelül 150 képre becsült Madonna-kollekció a leghíresebb alkotók munkáiból tevődött össze, és olyan műgyűjtők őrizgették, mint Leon és Michaela Constantiner.
(Schöffer Szilvia) |