 |
2009. február 12. 00:34
Február 11-én este ünnepélyes gálaest keretében átadták a honi könnyűzene legrangosabb elismerését a Fonogram-díjakat a Millenáris Teátrumban.
A Magyar Televízió élőben közvetítette a színvonalas programot hozó gálát, amelynek háziasszonya Novodomszky Éva, társ műsorvezetője pedig Gundel Takács Gábor voltak.
A könnyűzenei díjátadón a hazai és a nemzetközi zenei élet kiválóságait díjazta a közönség és a szakma 2008-as teljesítményeikért, méghozzá olyan zenei produkciókért, amelyek az elmúlt két esztendőben születtek.
Ebben az esztendőben, az egyetlen közönségkategória, az év magyar dala jelöltjeire a Sláger Rádió honlapján lehetett leadni a szavazatokat közel egy hónapon át. Végül a Republic együttes Gyere közelebb, menekülj el című slágerére érkezett a legtöbb szavazat, így a rádió vezérigazgatója, Heal Edina nekik adhatta át jelképesen a díjjal járó rádiós reklámcsomagot.
A második legfontosabb elismerést, az életműdíjat a 60 esztendős Deák Bill Gyula kapta.
A fontosabb kategóriák közül z év hazai klasszikus pop-rock albumáért járó elismerést Zséda kapta Rouge című albumáért, a hazai modern pop-rock album Kovácsovics Fruzsina Üveggolyó című lemeze lett, míg az év hazai alternatív nagylemezének az Amber Smith együttes, Introspective című albumát választották.
A hazai hard rock-metal kategóriában az Insane Our Island - Our Empire, az év hazai dance pop albumai között pedig Karányi Dani, Aerodynamics (című korongja lett a díjazott.
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra két díjat is átvehetett, az egyiket a Musical Duett 2. (EMI) című lemezéért, amely az év hazai szórakoztató zenei albuma kategóriában nyert. Szintén ők kapták a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület különdíját is, amelyet azért érdemelt ki a Musical Duett első korongja, mert ezt a lemezt töltötték le a legtöbben legális keretek között az Internetről.
Az év hazai felfedezettjének választott Anti Fitness Club hozta az est legbotrányosabb produkcióját. Néhány nappal a tragikus veszprémi események után a közszolgálati televízió műsorán talán egy kicsit morbid ötletnek tűnt, hogy az énekest egy koporsóban hozták be..
Zoráné lett az év hazai DVD kategória díja, A dalok és mi című koncertfelvételének köszönhetően, amelyet a Művészetek Palotájában rögzítettek
A külföldi előadók között év klasszikus pop-rock albuma Kid Rock-é lett a Rock and Roll Jesus-nak köszönhetően,míg az év külföldi modern pop-rock nagylemezét az „új felfedezett” Duffy tudhatja magának, a Rockferry jóvoltából. Nyert még többek között Mariah Carey is, akié az év külföldi dance-pop albuma cím lett. Illetve, a metál kategóriában a Metallica diadalmaskodott a Death Magnetic című koronggal.
A 2009. évi Fonogram - Magyar Zenei Díj győztesei:
az év hazai klasszikus pop-rock albumaZSÉDA - Rouge (Magneoton)
További jelöltek voltak:
DEÁK BILL GYULA - Hatvan csapás (Sony BMG)
DÉS-BEREMÉNYI-BÁSTI-CSERHALMI-KULKA-UDVAROS - Férfi és nő (Sony BMG)
NOX - Időntúl (Universal Music)
RÚZSA MAGDI - Iránytű (CLS Music)
Az év hazai modern pop-rock albuma KOVÁCSOVICS FRUZSINA - Üveggolyó (EMI)
További jelöltek voltak:
ÁGNES - A gömb (Culture Mission/Hammer Music)
ANTI FITNESS CLUB - Anti Fitness Club (Magneoton)
BELMONDO - Hogy nézel rám? (FF Film & Music)
HOOLIGANS - Privát mennyország (EMI)
SOFFI - Sugarpunk (EMI)
az év hazai alternatív albuma: AMBER SMITH - Introspective (Twelve Tones Records)
További jelöltek voltak:
HEAVEN STREET SEVEN - Jazz (Magneoton)
KOWALSKY MEG A VEGA - Szemenszedett igazság (CLS Music)
PÁL UTCAI FIÚK - Legelő (1G)
VAD FRUTTIK - Egy éjszaka Bohémiában (CLS Music)
az év hazai hard rock vagy metal albuma
További jelöltek voltak:
DALRIADA - Szelek (Hammer Music)
H.A.R.D. - Traveler (Hammer Music)
INSANE - Our Island - Our Empire (Hammer Music)
MOBILMÁNIA - Ez a mánia (EMI)
OSSIAN - Küldetés (Hammer Music)
SUPERBUTT - You And Your Revolution (Hammer Music)
az év hazai dance pop albuma: KARÁNYI - Aerodynamics (CLS Music)
További jelöltek voltak:
ANIMAL CANNIBALS - Mindent lehet (Magneoton)
COZOMBOLIS - Fülig ér a száj (Universal Music)
EMILIO - Miért búcsúznánk? (Universal Music)
GROOVEHOUSE - Hosszú az út (Private Moon/EMI)
KARÁNYI - Aerodynamics (CLS Music)
az év hazai jazz albuma: HARCSA VERONIKA - You Don´t Know It´s You (Smart Music)
További jelöltek voltak:
BALÁZS ELEMÉR - Always That Moment 2 (BMC Records)
BARABÁS LŐRINC EKLECTRIC - Ladal (Barabás Lőrinc)
KOZMA ORSI QUARTET - Hide And Seek (Magneoton)
SZALÓKI ÁGI - A vágy muzsikál (Folkeurópa)
az év hazai világzenei albuma: PALYA BEA - Adieu Les Complexes (Sony BMG)
További jelöltek voltak:
CSÍK ZENEKAR - Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen... (Fonó)
GHYMES - Álombálom (EMI)
VÁRADI ROMA CAFÉ - Espresso (Sony BMG)
YAVA - Folclore (Hammer Music)
az év hazai szórakoztató zenei albuma: BERECZKI ZOLTÁN - SZINETÁR DÓRA - Musical Duett 2. (EMI)
További jelöltek voltak:
A TÁRSULAT - A legjobb dalok (Universal Music)
BON BON - Swing (EMI)
DOLHAI ATTILA - Egy szerelem története (Sony BMG)
MARÓT VIKI ÉS A NOVA KULTÚRZENEKAR - Kultúrmix (Private Moon/EMI)
az év hazai gyermek albuma CSILLA - Valami mindig szép (Magneoton)
További jelöltek voltak:
ALMA & BRÓDY - Játsszunk együtt! (Universal Music)
CSICSI - Pimpinkin (EMI)
ESZENYI ENIKŐ - Hamupipőke és más Grimm mesék (Sony BMG)
GRYLLUS & SZALÓKI - Sárkány apó (Gryllus)
GYEREKKARÁCSONY (Fortuna Records/Magneoton)
az év hazai felfedezettje: ANTI FITNESS CLUB (Magneoton)
További jelöltek voltak:
ANNA AND THE BARBIES (CLS Music)
HORVÁTH ÁKOS (EMI)
THE UNBENDING TREES (Magneoton)
TURN OF MIND (Hammer Music)
az év hazai dala
Republic - Gyere közelebb, menekülj el
az év hazai zenei DVD-je ZORÁN - A dalok és mi (Universal Music)
További jelöltek voltak:
BIKINI - 25 év Bikini (EMI)
BONANZA BANZAI - ´87-´92 (Fehér Sólyom/Voice Records)
DÉS-BEREMÉNYI-BÁSTI-CSERHALMI-KULKA-UDVAROS - Férfi és nő (Sony BMG)
DJABE - Take On (Gramy)
TUNYOGI ROCK BAND - Koncert (EMI)
az év külföldi klasszikus pop-rock albuma: KID ROCK - Rock & Roll Jesus (Warner Music)
További jelöltek voltak:
FILMZENE - Mamma Mia! (Universal Music)
JAMES BLUNT - All The Lost Soul (Warner Music)
MICHAEL BUBLÉ - Call Me Irresponsible (Warner Music)
SEAL - Soul (Warner Music)
az év külföldi modern pop-rock albuma: DUFFY - Rockferry (Universal Music)
További jelöltek voltak:
KATY PERRY - One Of The Boys (EMI)
MADONNA - Hard Candy (Warner Music)
PINK - Funhouse (Sony BMG)
THE KILLERS - Day & Age (Universal Music)
az év külföldi alternatív albuma KINGS OF LEON - Only By The Night (Sony BMG)
További jelöltek voltak:
COLDPLAY - Viva La Vida (EMI)
MGMT - Oracular Spectacular (Sony BMG)
SIGUR ROS - Med sud I eyrum vid spilum endalaust (EMI)
THE VERVE - Forth (EMI)
az év külföldi hard rock vagy metal albuma METALLICA - Death Magnetic (Universal Music)
További jelöltek voltak:
AC/DC - Black Ice (Sony BMG)
SERJ TANKIAN - Elect The Dead (Warner Music)
SLIPKNOT - All Hope Is Gone (CLS Music)
WHITESNAKE - Good To Be Bad (Hammer Music)
az év külföldi dance-pop albuma: MARIAH CAREY - E=MC2 (Universal Music)
További jelöltek voltak:
ANASTACIA - Heavy Rotation (Universal Music)
BEYONCÉ - I Am.. Sasha Fierce (Sony BMG)
BRITNEY SPEARS - Circus (Sony BMG)
KANYE WEST - 808s & Heartbreak (Universal Music)
|