 |
2009. február 08. 23:07
A 2009-es BAFTA díjait február 8-án a londoni Királyi Operaházban adták át egy fényűző gálaest keretében.
A BAFTA idei díjátadóján szinte megismétlődött az egy hónappal ezelőtt Golden Globe gála, hisz ezúttal is a Gettó milliomos nyerte a legtöbb díjat, szám szerint hetet. Az alkotás lett a legjobb film, Danny Boyle a legjobb rendező, valamint a filmmé lett a legjobb adoptált forgatókönyv is, emellett, további négy, technikai kategóriában is diadalmaskodott.
A legjobb színésznő díját Kate Winslet vihette haza, aki kis túlzással önmagával versenget, hisz A felolvasó mellett A szabadság útjaival is jelölve volt, végül, előbbivel diadalmaskodott. És csak azért nem duplázhatott, hisz itt A felolvasóval is a főszereplők között nevezték, így a mellékszereplők kategóriájában Penelope Cruz bizonyult a legjobbnak, Woody Allen, Vicky Cristina Barcelona című filmjének köszönhetően.
A legjobb férfi főszereplőnek járó díj esetében sem történt változás a Golden Globe-hoz képest, Mickey Rourke (A pankrátor) ezúttal is diadalmaskodott, ahogy Heath Ledger is a legjobb mellékszereplő lett, posztumusz. Az év felfedezettje pedig Noel Clarke lett.
A 2009-es BAFTA összes díjazottja:
Legjobb film: Gettó Milliomos
További jelöltek voltak:
Benjamin Button különleges élete
Frost/Nixon
Milk
A felolvasó
Kiemelkedő brit film: Man on Wire
További jelöltek voltak:
Hunger
Erőszakik
Mamma Mia!
Gettó milliomos
Férfi főszereplő: Mickey Rourke (A pankrátor)
További jelöltek voltak:
Frank Langella (Frost/Nixon)
Dev Patel (Slumdog Millionaire)
Sean Penn (Milk)
Brad Pitt (Benjamin Button különleges élete)
Női főszereplő: Kate Winslet (A felolvasó)
További jelöltek voltak:
Angelina Jolie (Elcserélt életek)
Kristin Scott Thomas (I´ve Loved You So Long)
Meryl Streep (Kétely)
Kate Winslet (A szabadság útjai)
Férfi mellékszereplő: Heath Ledger (A sötét lovag)
További jelöltek voltak:
Robert Downey Jr. (Trópusi vihar)
Brendan Gleeson (Erőszakik)
Philip Seymour Hoffman (Kétely)
Brad Pitt (Égető bizonyíték)
Női mellékszereplő: Penelope Cruz (Vicky Cristina Barcelona)
További jelöltek voltak:
Amy Adams (Kétely)
Freida Pinto (Slumdog Millionaire)
Tilda Swinton (Égető bizonyíték)
Marisa Tomei (A pakrátor)
Rendező: Danny Boyle (Gettó Milliomos)
További jelöltek voltak:
Clint Eastwood (Elcserélt életek)
David Fincher (Benjamin Button különleges élete)
Ron Howard (Frost/Nixon)
Stephen Daldry (A felolvasó)
Eredeti forgatókönyv: Martin McDonagh (Erőszakik)
További jelöltek voltak:
Joel Coen és Ethan Coen (Égető bizonyíték)
J. Michael Straczynski (Elcserélt életek)
Philippe Claudel (I´ve Loved You So Long)
Dustin Lance Black (Milk)
Adaptált forgatókönyv: Simon Beaufoy (Gettó milliomos)
További jelöltek voltak:
Eric Roth (Benjamin Button különleges élete)
Peter Morgan (Frost/Nixon)
David Hare (A felolvasó)
Justin Haythe (A szabadság útjai)
Legjobb idegen nyelvű film: I´ve Loved You So Long
További jelöltek voltak:
THE BAADER MEINHOF COMPLEX – Bernd Eichinger, Uli Edel
GOMORRAH – Domenico Procacci, Matteo Garrone
PERSEPOLIS – Marc-Antoine Robert, Xavier Rigault, Marjane Satrapi, Vincent Paronnaud
WALTZ WITH BASHIR – Serge Lalou, Gerhard Meixner, Yael Nahlieli, Ari Folman
Animációs film: WALL•E
További jelöltek voltak:
Persepolis
Libanoni keringő
Az év felfedezettjének járó Orange Rising Star Award: Noel Clarke
További jelöltek voltak:
Michael Cera
Michael Fassbender
Rebecca Hall
Toby Kebbell
Carl Foreman díj (a legjobb elsőfilmes brit alkotónak): Steve McQueen író-rendező (Hunger)
További jelöltek voltak:
Simon Chinn producer – Man on Wire
Judy Craymer producer – Mamma Mia! (már a mozikban)
Garth Jennings író – Son of Rambow
Solon Papadopoulos, Roy Boulter producerek – Of Time and the City
Zene: A.R. Rahman (Gettó milliomos)
További jelöltek voltak:
Alexandre Desplat - The Curious Case of Benjamin Button
Hans Zimmer, James Newton Howard – A sötét lovag
Benny Andersson, Björn Ulvaeus - Mamma Mia! (már a mozikban)
Thomas Newman – Wall-E
Operatőri munka: Anthony Dod Mantle (Gettó milliomos
További jelöltek voltak:
Tom Stern - Elcserélt életek
Claudio Miranda – The Curious Case of Benjamin Button
Wally Pfister – A sötét lovag
Chris Menges, Roger Deakins – The Reader
Vágás: Chris Dickens (Gettó milliomos)
További jelöltek voltak:
Joel Cox, Gary D. Roach - Elcserélt életek
Kirk Baxter, Angus Wall - The Curious Case of Benjamin Button
Lee Smith - A sötét lovag
Mike Hill, Dan Hanley - Frost/Nixon
Díszlet: Donald Graham Burt, Victor J. Zolfo (Benjamin Button különös élete)
További jelöltek voltak:
James J. Murakami, Gary Fettis - Elcserélt életek
Nathan Crowley, Peter Lando - A sötét lovag
Kristi Zea, Debra Schutt - A szabadság útjai
Mark Digby, Michelle Day - Slumdog Millionaire
Jelmez: Michael O´Connor (A hercegnő)
További jelöltek voltak:
Deborah Hopper - Elcserélt életek
Jacqueline West - The Curious Case of Benjamin Button
Lindy Hemming - A sötét lovag
Albert Wolsky - A szabadság útjai
Hang: Glenn Freemantle, Resul Pookutty, Richard Pryke, Tom Sayers, Ian Tapp (Gettó milliomos)
További jelöltek voltak:
Walt Martin, Alan Robert Murray, John Reitz, Gregg Rudloff - Elcserélt életek
Lora Hirschberg, Richard King, Ed Novick, Gary Rizzo - A sötét lovag
Jimmy Boyle, Eddy Joseph, Chris Munro, Mike Prestwood Smith, Mark Taylor – Quantum csendje
Ben Burtt, Tom Myers, Michael Semanick, Matthew Wood – Wall-E
Speciális vizuális effektek: Eric Barba, Craig Barron, Nathan McGuinness, Edson Williams (A sötét lovag, Benjamin Button különös élete)
További jelöltek voltak:
Pablo Helman – Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
Shane Patrick Mahan, John Nelson, Ben Snow – A Vasember
Chris Corbould, Kevin Tod Haug - Quantum csendje
Smink és haj: Jean Black, Colleen Callaghan (Benjamin Button különös élete)
További jelöltek voltak:
Peter Robb-King - A sötét lovag
Daniel Phillips, Jan Archibald – A hercegnő
Edouard Henriques, Kim Santantonio - Frost/Nixon
Steven E. Anderson, Michael White – Milk
A legjobb animációs rövidfilm: Wallace and Gromit in ´A Matter of Loaf and Death´
További jelöltek voltak:
Codswallop
Varmints
A legjobb rövidfilm: September
További jelöltek voltak:
Kingsland #1: The Dreamer
Love You More
Ralph
Voyage d’affaires
Életműdíj:
Terry Gilliam
|