Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jennifer  Lopez  Ákos   Naomi  Watts


Will Smith szerint Obama megváltoztatja a világot

2009. január 23.  16:55

Will Smith nagyon bízik a január 20-án hivatalába lépett új amerikai elnökben, Barack Obama-ban.

A npszerű színész szerint az USA első afroamerikai elnöke akár az egész világ sorsát megváltoztatatja. Smith már a választások során Obama-t támogatta, az embereket televíziós nyilatkozataiban arra buzdította, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni, hogy maguk is részt vegyenek a történelmi pillanatok alakításában.

A Legenda vagyok főszereplője szerint mindez nem forradalom, hanem igazi „evolúció”. A világ legfejlettebb demokráciája végre megérett arra, hogy az egykoron lenézett, rabszolgasorsban tartott „színes bőrűek” igazi egyen jogúságot kapjanak.

A BBC-nek adott nyilatkozatában elárulta, hogy november 4-én családjával, feleségével, Jada Pinkett-Smith-el, és közös gyerekeikkel együtt izgulták végig a televízió előtt a választás napját. És most már tudják, hogy utódaiknak nem kell szembe néznie azokkal a diszkriminációkkal, amelyekkel ők maguk is, de leginkább Smit-ék szülei találkozhattak életük során. Obama tehát igazi „világmegváltó” A színész szerint.


kalmárté
Forrás: One Média

A sötét lovag, Smith és Laurie is kaszált - People Choice Award összes díjazottja
2009. január 09.  11:17
Will Smith megint sérthetetlen szuperhős lesz
2008. december 09.  12:05
Will Smith
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Exkluzív: Yonderboi csak 3 fesztiválon!
2012. május 25.  15:46
Sacha Baron Cohen a titokzatos filmes
2012. május 25.  12:16
Eddie Murphy túladott a házán
2012. május 25.  10:32
A Barcáról forgat a Bourne-filmek mágusa
2012. május 25.  08:47
Szabadult a börtönből a Tini mamik sztárja
2012. május 25.  07:01
Rumer fellépett a Fehér Házban
2012. május 24.  23:50
Jane Fonda odavan Jennifer Lopez-ért
2012. május 24.  22:12
Tom Selleck óvja rajongóit
2012. május 24.  20:36
Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!
2012. május 24.  19:00
Oceana: Endless Summer - az EB hivatalos dala
2012. május 25.  14:02


A német származású Oceana 2009-ben Cry Cry című dalával hódította meg Európát, melyet hazánkban a mai napig rengetegen kérnek a kívánságműsorokban.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011