 |
2009. január 18. 08:20
Britney Spears ex-menedzsere szerint a popdíva túl sokat várt a visszatéréssel, és nem úgy sül majd el, ahogy szeretné.
Ahogy arról beszámoltunk, Britney Spears tavaly év végén jelentette meg új albumát, a Circus-t, az esztendő utolsó napjaiban pedig Madonna egykori turnéfőnökét, színpadi showjának rendezőjét, Jamie King-et is leszerződtette.
Méghozzá azzal a nyilvánvaló céllal, hogy 2009-ben ismét világkörüli turnéra induljon. Britney új videó klipje kapcsán dolgozott először együtt a neves zenei szakemberrel. King rendezte ugyanis Spears új albumának címadó dalához, a Circus-hoz készült klipet, amely néhány napja látható a zenei csatornákon.
Jamie King Wade Robson-t váltotta Spears stábjában, aki a kezdetek óta Britney munkatársa, hisz első videó klipjét, az Oops!… I Did It Again-t is ő rendezte, valamint Spears debütáló, 1998-as, L´Oreal Hair Zone Mall Tour névre hallgató turnéjának is a rendezője volt.
King érkezésével távozott Spears munkatársai közül Andre Fuentes koreográfus is, aki szintén részt vett már az 1998-as turné munkálataiban is.
Britney 2009-ben szándékai szerint világkörüli turnéra indul, amelyet már King rendezhet. Spears-t legutóbb öt éve láthattuk a szímpadona The Onyx Tour keretében. Rövid közleményében azzal zárta le a Wade-el és Fuentes-szel való együttműködését, hogy az ő szerződésük csak a Circus bevezető turnéjára szólt, amely az év végén Japánban befejeződött.
Mindez azonban korábbi menedzsere, Johnny Wright szerint túl késői próbálkozás. Az elbocsátott alkalmazott úgy véli, Britney rengeteg időt kihagyott, korábbi rajongói közül már keveseket szólít meg, a fiatalabbak pedig új kedvenceket találtak. Így nehéz lesz neki új közönséget találnia.
Wright az énekesnővel annak sikerei csúcsán, 2003-ban dolgozott együtt. Elmondása szerint nagyon megszerette Britney-t, és szurkol a dívának, hogy ne neki legyen igaza visszatérésével kapcsolatban.
|