 |
2009. január 17. 21:10
Angelina Jolie úgy tervezi, hogy egy időre visszavonul a filmezéstől.
A színésznő gyakorlatilag minden elért már a szakmájában, hisz már tíz évvel ezelőtt az Észvesztő című film főszereplőjeként megkaphatta a legfényesebb szakma elismerésnek számító Oscar-díjat. Emellett háromszoros Golden Globe-díjasnak is vallhatja magát. Az elmúlt évben több filmben is láthattuk, talán a Wanted volt a legemlékezetesebb, de hamarosan érkezik a szintén 2008-as esztendei „kiadású” Elcserélt életek című dráma, amelyet február 22-én mutatnak be majd a magyarországi mozik, és sokak szerint Jolie alakítása ismét Oscar-ra esélyes.
Igaz, ezen alkotások zömét még korábban forgatták, nem véletlenül, hisz Jolie 2008-ban a gyerekszüléssel volt elfoglalva. Ikergyermekei nyári születése óta immáron hat gyermeket nevelnek férjével, Brad Pittel. A hét éves Maddox-ot, a négy éves Pax-ot az egy évvel fiatalabb Zahara-t, illetve az elsőszülött, közös gyermekből, a most két éves Shiloh-t
Tavaly ősszel egyszer már felröppent a pletyka időleges visszavonulásáról, ám akkor cáfolta az értesüléseket. Most azonban a hírek szerint maga a színésznő nyilatkozott erről. Elmondása szerint 2009-et a pihenésre szánná, de az is lehet, hogy az egy évből akár másfél- két esztendő is lesz…
|